Aktuális

Őrület: kitiltották az anyukát a vidámparkból, mert túl rövid volt a sortnadrágja – videó

Bors

Létrehozva: 2021.05.11.

Öt évig nem viheti el a gyermekét az anyuka a vidámparkba, mert a személyzet belekötött az öltözködésébe. Vajon jogosan?

Forrás: TikTok

Bailey Breedlove teljesen elképedt azon, hogy az amerikai Oklahoma City-ben található Frontier City vidámparkban belekötöttek a biztonságiak, mert szerintük túl rövid volt a farmersortja.

Fenyegetőző hatósági személyek

Hiába tiltakozott az anyuka, aki a gyermekével látogatta meg a létesítményt, a két őr a személyi igazolványait és az adatait követelte, majd amikor faképnél akarta hagyni őket – nevetségesnek ítélve meg a helyzetet –, azzal fenyegették, hogy bűncselekményt követ el.

Ráadásul öt évre kitiltották a parkból.

Nem is volt rendőr

Miután Bailey megosztott a videót a TikTok-on, a helyi rendősség gyorsan tisztázta, hogy a Police feliratú pólót viselő nő nem tartozik a munkatársaik közé, és elnézést kértek a túlkapás miatt.

A hozzászólók az anyukának adtak igazat, mondván, ha egyszer beengedték így, miért kötözködtek vele később? Ráadásul a feszültség megríkatta a gyermeket, aki rossz élménnyel távozhatott.

A parknak egyébként a szabályzatában valóban van egy olyan kitétel, hogy nem engedélyezik a sértőnek tartott ruházatot, és megtagadhatják a belépést azoktól, akik ezt nem hajlandók betartani.

Mit gondol, vajon tényleg túl rövid volt ez a sort?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616509
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban