Aktuális

Rosszul lett Debóra a zaklatástól

B. B. A.

Létrehozva: 2019.04.18.

Mentőt kellett hívni egy 18 év alatti lányhoz, miután inzultálták őt és barátját egy fővárosi buszon. Keresik az elkövetőt, akiről annyit tudni:<br /> magas, vékony, sötét hajú, szakállas, húsz év körüli férfi.

Forrás: Grafika: Pintér Péter

Debóra és szintén fiatalkorú barátja a 161-es budapesti buszon utazott a múlt héten. A XVII. kerületi Alsódabasi utca és Csaba vezér tér megálló közt két húsz év körüli fiatalember elkezdte őket piszkálni, majd zaklatásig, végül bántalmazásig fajult a dolog. A lány édesanyja a Facebook-oldalán osztotta meg a történteket. Zsófia a Borsnak elmondta: tulajdonképpen az egyik fiatal férfi provokálta ki a konfliktust, a másik mindvégig nézte, nem avatkozott közbe, nem szólt rá társára.

– A kötekedő lefejelte a lányom barátját, lett egy jó nagy pukli a fején. Debóra nem sok mindenre emlékszik, mert már akkor nem érezte jól magát, rosszul lett a félelemtől. Mentőt is hívtak hozzá azok, akik leszálltak velük a buszról, mivel akkor már a lányom a földön feküdt – mesélte az édesanya, aki nem tudja, miért kötöttek a gyerekébe, szerinte az égvilágon semmi előzménye nem volt a dolognak. Azt másoktól hallotta, hogy előtte is belekötött már utasokba a fiatalember a buszon.

– Leültek a lányomékkal szemben, és elkezdtek rájuk mutogatni. Aztán az agresszívabb elkezdett a lányomra kacsingatni, majd odaült a barátja mellé, és fenyegetőleg körbefonta a karjaival, végül lefejelte. De a fiú akkor már Debórával foglalkozott, mert látta, hogy rosszul van. 

Egy idősebb férfi segített a fiataloknak leszállni, és Zsófiáék úgy tudják, hogy az illető készített fényképet az elkövetőről. Most az a céljuk, hogy megtalálják őt, hátha tud segíteni a kép által a kötözködő beazo­nosításában. Tettek ugyan feljelentést Debóráék, de egyelő­re csak ismeretlen tettes ellen.

A lány barátja nem szeretné, ha egyedül utazgatna Debóra, édesanyja viszont azt mondta a Borsnak: sajnos nem tudják megoldani, hogy mindig kísérgessék. A lány erőt vett magán azóta, és képes egyedül is felszállni a buszra. Megkerestük az esettel kapcsolatban a BKK-t is. A társaság azt nyilatkozta a Borsnak, ők nem hallottak erről az esetről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze