Aktuális

Rossz hír: Egyre terjed a brit vírusváltozat Németországban

MTI

Létrehozva: 2021.03.05.

Egyre inkább terjed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit változata Németországban, ami nagyban megnehezíti a védekezést a kórokozóval szemben - mondta a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője pénteken Berlinben.

Lothar Wieler elmondta, hogy a pozitív minták elemzése alapján az új fertőzések több mint 40 százalékát okozza az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű változat, ami igen jelentős növekedés az egy hónappal korábbi 6 százalékhoz képest.

Ez "felettébb riasztó" fejlemény, és azt jelzi, hogy hamarosan a B.1.1.7 lesz a meghatározó vírusváltozat Németországban. Ezért még nehezebb lesz a védekezés, mert ez a mutáns jóval fertőzőképesebb, és minden korcsoportban nagyobb gyakorisággal okoz súlyos lefolyású betegséget, mint az eddigi uralkodó változatok - mondta az RKI vezetője.

Ugyanakkor az oltási kampány első eredményei is látszanak már. A magas átoltottságú korcsoportokban folyamatosan csökken a fertőzésgyakoriság, csökken a SARS-CoV-2 által okozott betegség (Covid-19) miatt intenzív kórházi ellátásra szorulók száma is, a járvány halálos áldozatainak száma pedig lassuló ütemben emelkedik - mutatott rá Lothar Wieler.

Azonban a 80 év alattiak körében ismét emelkedik a fertőzésgyakoriság, és több más járványügyi adatból is egy trendforduló jeleit lehet kiolvasni.

Ezért a szövetségi kormány és a tartományi kormányok legutóbbi tanácskozásán elhatározott lazítások mellett is a legnagyobb következetességgel be kell tartani a fertőzéshigiéniai szabályokat, és mindenkinek be kell adatnia a védőoltást, amikor sorra kerül az oltási kampányban - mondta az RKI vezetője.

Az intézet pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 10 580 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 9997-hez képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság - az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma - 65,40-re emelkedett az egy héttel korábban 63-ról.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 482 522 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 264 halálesetet regisztráltak - ez csökkenés az egy héttel korábbi 394-hez képest -, a járvány áldozatainak száma így 71 504-re emelkedett.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) legutóbbi, csütörtöki összesítése szerint 2813-ra csökkent az előző heti 2848-ról. Gépi lélegeztetésre 1594 beteg szorul, ez ugyancsak kevesebb az egy héttel korábbi 1682-nél. A kimutatása szerint országszerte 24 153 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 3736 ágy szabad.

A december végén elindított oltási kampányban a szövetségi kormány legutóbbi, csütörtöki adatai szerint 6 813 173 ember, a lakosság 5,5 százaléka kapott legalább egy adagot a SARS-CoV-2 elleni védőoltásból. Közülük 2 271 784 ember, azaz a lakosság 2,7 százaléka már mindkét adagot megkapta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142549_auto_resized.jpg
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült