Aktuális

Rendszeresen erőszakolta lányát a borsodi apa, majd feleségével megölte az így fogant csecsemőt

Bors

Létrehozva: 2018.10.07.

Megerőszakolta saját lányát, majd a feleségével együtt kegyetlen módon végzett a csecsemővel egy borsodi férfi. A kisbaba négy órás haláltusa után hunyt el.

Forrás: Thinkstock/Illusztráció

Még a hallgatóságot is sokkolta az az eset, amely alig egy éve robbant ki a miskolci bíróságon.

Eszerint egy borsodi apa közel tíz éven keresztül fajtalankodott saját, vér szerinti kislányával. A gyermekét rendszeresen erőszakolta, méghozzá úgy, hogy a felesége tudott erről, mégsem lépett közbe soha. Itt azonban még nem volt vége a történetnek, ugyanis az apa végül teherbe ejtette lányát.

Feleségével rábeszélték, hogy hazudjon az apa kilétéről. A megfélemlített gyerek így is tett, a csecsemőt így apa nélkül anyakönyvezték.

Hamarosan viszont megint teherbe ejtette az apja, feleségével együtt azonban úgy döntöttek, hogy véget vetnek a gyermek életének. Így közvetlen a szülés után az élve született, tökéletesen egészséges kisbabát egy ruhába tekerték, egy táskába tették, amit az ágyneműtartóba rejtettek. Az ártatlan kisbaba közel négy órás haláltusa után végül az ágyneműtartóban meghalt.

A gyilkosságra csak később derült fény, ezután azonban az egész családot, köztük apát, lányát és a feleséget is vád alá helyezték. Sorsukról csütörtökön hoznak majd határozatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze