Aktuális

Rendkívüli áldást ad Ferenc pápa a világra

MTI

Létrehozva: 2020.03.27.

Forrás: MTI/EPA

A kereszténység központjából emeli fel imáját Ferenc pápa és adja rendkívüli Urbi et Orbi áldását az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) sújtotta világra péntek este hat órakor a járvány miatt lezárt Szent Péter-bazilika előtti üres térről egyenes nemzetközi és internetes közvetítésben.

A Ferenc pápa vezette imádság a Szent Péter-bazilika bejáratánál zajlik, a Szent Péter tér legmagasabb pontján, ahonnan a hívők nélküli tér még hatalmasabbnak és üresebbnek látszik.

Az esemény március 22-i bejelentésekor Ferenc pápa hangsúlyozta, "hívok mindenkit, hogy lélekben kapcsolódjon ehhez az imához a tömegkommunikációs eszközökön keresztül". "Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez kapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön" - mondta. Hozzátette: "a vírus világméretű terjedésére az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni".

A Szent Péter-bazilika bejáratánál azt a Szűz Mária-ikont helyezik el, amelynél Ferenc pápa gyakran imádkozik. A bizánci szentképet a Santa Maria Maggiore-bazilikából viszik a Szent Péter térre, a latinul úgynevezett Salus Populi Romani-ról van szó, vagyis a római népet oltalmazó ikonról. Mellette áll majd a római San Marcello al Corso templomban őrzött csodatevő feszület, amelyet 1522-ben vittek körbe a városban, az akkori pestisjárvány idején. Ebbe a két templomba ment el imádkozni Ferenc pápa március 15-én, amikor lencsevégre kapták az új koronavírus-fertőzés miatt megüresedett római utcákon sétáló egyházfőt.  

A meditációt a szentségimádás követi, majd a közel egy órás imádság végén Ferenc pápa rendkívüli Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra, ami teljes búcsúval jár. Az áldás latin nyelvű formuláját Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke vezeti fel.

Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozza. Az ebben illetékes vatikáni hivatal, az Apostoli Penitenciária március 20-án dekrétumot adott ki, amelyben teljes búcsút engedélyez a szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket, és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük.

Ezt megelőzően Ferenc pápa március 25-én délben közös Miatyánk-imádságot vezetett az ehhez csatlakozó keresztény hívőkkel és közösségeik vezetőivel.

Sajtóértesülések szerint a Ferenc pápán másodjára végzett koronavírus-teszt eredménye is negatív lett. A tesztelésre csütörtökön azután került sor, hogy az egyházfő egyik közeli munkatársa megbetegedett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten