Aktuális

Hónapokkal később tudta csak meg, hogy halálos beteg, mert rossz telefonon hagyott üzenetet az orvosa

Bors

Létrehozva: 2021.07.07.

Harmadik stádiumú rákban szenved az asszony, kezelését pedig már hónapokkal hamarabb megkezdhették volna, ha az orvosa nem követ el egy nagy hibát.

Előrejelzések szerint már csak hónapjai vannak hátra annak az asszonynak, aki ugyan a rák első jelentkező tüneteire felkereste háziorvosát, ám mégis csak öt hónappal később kapta meg a diagnózist és kezdhették el a kezelését. Családja úgy érzi, ha az orvosa nem hagy üzenetet egy rossz telefonon, talán most nem kellene búcsúzkodnia két gyermekétől és szeretteitől a nőnek.

Hónapok teltek el feleslegesen

A skóciai East Whitburnben élő, kétgyermekes, egyedülálló édesanya, Rachel Kennedy először tavaly júniusban tapasztalt rendellenes vérzést. Azonnal hívta a háziorvosát, hogy vizsgálják ki, erre azonban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt nem volt lehetőség. Csak egy telefonos konzultációt kapott. Augusztusban ismét jelentkezett a vérzés, ekkor már kivizsgálták. Nemi úton terjedő betegségre gyanakodtak. Noha az orvosa pár nappal később hagyott neki egy hangüzenetet, hogy azonnal jöjjön be a kórházba, ezt Rachel nem kapta meg, mert a telefonja rossz volt – a doki pedig később már nem próbálta meg elérni.

A 33 éves nő a következő rendellenes vérzéskor, októberben ismét kórházba ment. Ezt követően, november 23-án kapta meg végül a lesújtó diagnózist: harmadik stádiumú méhnyakrákban szenved. Ekkorra nem kevesebb, mint öt hónap telt el azóta, hogy Rachel először segítséget kért – írja a Mirror.

Csupán hónapokat jósolnak neki

Az asszony kezelését januárban kezdték meg, idén februárban azonban az újabb vizsgálatok kimutatták: a tumor átterjedt a tüdejére is. Innentől már nem a betegség leküzdése volt a kemoterápia célja, hanem Rachel életének meghosszabbítása: a szakértők szerint ugyanis legfeljebb 12-17 hónapja lehet hátra.

I always said I would be honest on this page, but the reality of that while going through this is pretty tough. I’ve...

Közzétette: Be the Queen of your own Castle – 2021. június 29., kedd

A kétgyermekes édesanya apja úgy véli, ha korábban megszületik a diagnózis, talán ma egész más lenne a helyzet.

– Az egész család úgy érzi, hogy a rendszer cserbenhagyott minket. Nagyon csalódottak vagyunk. Úgy érezzük, emiatt a késlekedés miatt romlott le Rachel állapota – magyarázta az 58 éves Robert MacIntyre.

A család jelenleg online adománygyűjtésbe kezdett, hogy alternatív gyógymódokat próbálhassanak ki. Eddig 56 ezer font (23 millió forint) gyűlt össze. Mindeközben Rachel a közösségi médiában számol be betegségéről, és a kezelésekről a Be The Queen Of Your Own Castle (Legyél a saját kastélyod királynője) Facebook-oldalon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült