Aktuális

Félbeszakadt a Bikini koncertje: váratlan dolog történt a színpadon

Bors

Létrehozva: 2021.07.27.

Nem csak nagyon jól szórakoztak, de megható pillanatnak is tanúi lehetett a Bikini közönsége a Barba Negra szórakozóhelyen. A zenekar koncertjét D. Nagy Lajos ugyanis pár pillanatra megszakította, hogy ajándékkal kedveskedjen egyik fanatikus rajongójának.

Forrás: Bors Archív

Generációk nőttek fel a Bikini együttes elmúlt harminc éve alatt, koncertjeiken az egykor még tini rajongóik közül sokan már gyermekeikkel együtt éneklik slágereiket. A banda frontembere szerint rajongóikkal egy nagy családot alkotnak, nem ritka, hogy fanatikusaik meglepetésekkel, ajándékokkal kedveskednek nekik. Közönségükből sokakat személyesen is ismernek, mint például Mónikát, aki harminc éve kíséri el kedvenceit fellépéseikre, és mindig ugyanott áll.

Amikor lenézek a színpadról, nekem balra az első sorban mindig ugyanazon a helyen ott áll Mónika

– mesélte a Borsnak D. Nagy Lajos, a Bikini énekese.

Ő az a rajongónk, aki még kislányként kezdett el járni a koncertjeinkre, szerette meg a zenénket, és ő az, aki születésnapomkor például tortát küldött az öltözőbe. Ez a szeretet elképesztő, mindig meghat bennünket. Ezért, az ilyen pillanatokért éri meg ezt csinálni. Úgy gondoltuk, hogy most mi lepjük meg Mónikát, és egy egyedi, kifejezetten számára készített pólót ajándékoztunk neki két dal között a színpadon

– mondta a zenész.

D. Nagy Lajosék azt is örömmel látják, hogy egyre több a gyerekes család a koncertjeiken. A Barba Negrában is voltak olyan édesanyák, apukák, akiknek a nyakában énekelte gyermekük a slágereket.

– Az egyik rajongók anno még az édesanyjával, gyermekként jött először bulinkra. Később már egyedül járt a koncertjeinkre bulizni, nemrég pedig bejött az öltözőbe, és mutatta a fotót a négy hónapos babájáról. Nagyon jó érzés, hogy generációkon átívelő a zenénk – tette hozzá a zenészlegenda.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726519
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség