Aktuális

Presser színházának nem kell a Somló-musical

H. G.

Létrehozva: 2017.12.04.

Visszautasította a Somló Tamás dalaiból készült musicalt az idei évadban a Vígszínház. Ez azért is furcsa, mert néhány napja két telt házas koncert is volt a tavaly elhunyt LGT-s legenda emlékére, akit rajongói halála után sem hagytak el.

A Bors úgy tudja, a musical szerzője, Szabó Tamás tavasszal küldte el a körúti intézménybe a művet, ám a néhány hónapos átfutási idő után nemleges választ kapott. Az, hogy miért a Vígszínházba lett elküldve a mű elsőként, teljesen érthető, sőt így is illendő. Hiszen az intézmény zenei vezetője nem más, mint az LGT frontembere, Presser Gábor. A két zenész évtizedeken át dolgozott együtt, jó barátságban voltak, így remélte, hogy a Somló Tamás szerzeményeiből készült musical a Vígszínházban talál otthonra. 

A Bors azután érdeklődött a színháznál, hogy miért született nemleges döntés. A Vígszínház sajtóosztályától viszont azt a szűkszavú nyilatkozatot kaptuk, hogy az ilyen művészeti jellegű kérdésekre az igazgatóság most nem tud válaszolni. 

A Somló-musical azért is foglalhatná el méltó helyét a Vígben, mert ott fut Presser Gábor A padlás című zenés darabja is. Tehát az ottani közönség is vevő a műfajra. A padlás pontosan 30 éve megy a Vígszínházban, 2018. január 27-én lesz az ősbemutató 30. évfordulója. Szabó Tamás az elutasítás ellenére is rendkívül pozitív, bízik benne, hogy a darabját esetleg a következő évadban még műsorra tűzi a neves intézmény.

– Most nem vállalkoztak a bemutatására, de remélem, még sor kerülhet rá, mert nagyon jó a viszonyom a színházzal, 30 éve én is dolgoztam ott – mondta a Borsnak a mű szerzője, aki annak nagyon örül, hogy a családtól, az örökösöktől zöld utat kapott. 

Megkerestük a zenész özvegyét, Keszthelyi Gyöngyvért, mit szól ahhoz, hogy a Vígszínházban visszautasították a darabot? – Nem véletlen, hogy Tomitól a Holnap a kedvenc dalom. Minden le van írva benne, amit erről gondolok, bármelyik sor beidézhető. Minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek Szabó Tamásnak. Számomra is fontos, hogy Tomi dalai eljussanak a közönségéhez, hogy emléke minél több ember szívében éljen tovább. Folyamatosan gondozom az emlékét, ezzel is kifejezve, hogy a mi kapcsolatunk sokkal több volt egy szerelemnél. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot