Aktuális

Milliók nézik a legnagyobb pornóoldalon, pedig ugyanazt csinálja, mint az iskolában

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

Eddig is sejtettük, hogy a PornHubon mindenki igényét igyekeznek kielégíteni, legyen az bármilyen bizarr, erre azonban mégsem számítottunk.

Azt eddig is tudtuk, hogy a különböző pornóoldalak igyekeznek minden fétist, minden igényt kielégíteni – találnak videót, akik a házi felvételek iránt érdeklődnek, akik a husis nőket kedvelik, akik az idősebbeket... És most már azok is örülhetnek, akik valamilyen bonyolultabb matematikai problémát szeretnének megérteni.

Igen, semmit sem írtunk félre: van egy japán férfi, aki matekot oktat a PornHub-ra feltöltött videóiban. Nem, semmi átverés nincs ebben, semmi pikantéria, nem kezd el vetkőzni, nem jön be egy csinos tanítvány, hogy korhatáros módon "köszönje meg" az órát, egyszerűen csak áll hősünk egy tábla előtt, és egyenleteket ír fel rá krétával, miközben magyaráz.

– Mivel nagyon kevés ember tanít matematikát a felnőtt oldalakon, miközben rengetegen látogatják azokat, arra gondoltam feltöltök oda én is videókat, amit számtalan ember láthat majd – árulta el a Changshu nevű oktató.

Azt hihetnénk, mivel pornóoldal, szinte alig kattintanak a videóira, akkor is csak véletlenül, ez azonban tévedés. Összesen 1,7 millió megtekintés van a feltöltésein, ami azért egyáltalán nem tekinthető rossz számnak.

Aki esetleg érdeklődik, a changhsumath666 nevű felhasználót keresse a korhatáros oldalon!

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090636_auto_resized.png
origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei