Aktuális

A fiam nem felelős a halálomért, ő csak beleegyezett – ezek voltak az édesanya utolsó szavai - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.09.28.

A férfi kocsijának platójára dobta anyjának ponyvába csavart hulláját, majd útnak indult.

A 37 éves Tennessee állambeli férfit azután tartóztatták le, hogy rajtakapták:

anyja ponyvába csavart hullájával furikázott kocsija platóján

– írja a CrimeOnline.

Thomas Henshall Jr. mintegy 200 kilométert tett meg szombaton szülője maradványaival, míg Chattanoogából Nashville-be nem ért, ahol egy helyi kórházba vezetett az útja. Az intézménybe érve

közölte az orvosokkal, hogy édesanyja öngyilkosságot követett el.

A férfi azt is elmondta, hogy a holttestet aznap reggel tette kocsijára, majd miután felszedte barátnőjét, megreggeliztek és kávéztak, majd egy gyors tankolást követően egy chattanoogai kórházba vitték a tetemet – mivel az intézmény zárva volt, Nashville-be indultak.

az elmondottakban azonban bőven akadt ellentmondás:

Henshall állította, hogy az anyja közvetlenül mellette lőtte főbe magát, míg barátnője szavai szerint, a férfi azt mesélte neki, az erdőben talált rá a 60 éves Danielle Bowen holttestére.

A férfi telefonjában találtak egy, a barátnőjének küldött emailt, amelyben egy hangfelvétel is található. Az elhunyt idős asszony hallható rajta, amint tisztán kivehetően így fogalmaz:

A fiam nem felelős a halálomért. Ő csak beleegyezett abba, hogy véget vet a szenvedésemnek

– mindez arra enged következtetni, hogy a férfi biztosított fegyvert az anyjának, illetve saját kezűleg ölte meg a nőt.

Miután a zsaruk azt kezdték forszírozni, honnan is szerzett pisztolyt Danielle Bowen, az addig meglehetősen beszédes férfi hirtelen elhallgatott, majd az ártatlanság vélelmére hivatkozva egy árva szót sem szólt többé.

Henshall ellen egyelőre bizonyíték és halott személy eltűntetésének kísérlete a vád

– az ügyében megállapított óvadék összege 80 ezer dollár, azaz mintegy 25 millió forint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614013
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614013
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614013
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"