Aktuális

Politikusfeleségekkel barátkozik Orbánné

Bors

Létrehozva: 2014.04.15.

Vallásossá tette férjét, baráti köre minisztert és kormánybiztost adott. Mekkora a szerepe a politizálástól szándékosan távol maradó Lévai Anikónak férje döntéseiben? Erre kerestük a választ.

Egy emberben bízik csak – mesélték egymásnak 2002-ben a Fidesz belső köreiben a párt számára bukott választást hozó, majd kis híján szakadásba torkolló időszakban. De ki az az egy? Később kiderült, Orbán nem politikustársára, hanem feleségére, Lévai Anikóra gondolt.

Aki napjainkban már éppoly befolyásos, mint maga a hatalommal rendelkező miniszterelnök. Miért is? Mit köszönhet Orbán a nejének? Röviden: nagyon sok mindent.

Az istenhit. A miniszterelnök feleségét húszéves kora, jogi egyetemista évei óta ismeri. Orbán a 90-es évek közepén lett gyakorló református a neje hatására. Vele talált utat istenhez Kövér László is, mindkettejüknek Balog Zoltán, az emberi erőforrások tárcájának jelenlegi minisztere volt a lelkészük.

Kapocs az üzleti élethez. A második Fidesz-éra közbeszerzéseknél leginkább jeleskedő cége a Közgép. Egyik tulajdonosa a szolnoki illetőségű Nyerges Zsolt, aki barátja, Ökrös Imre révén ismerkedett meg Lévai Anikóval és Orbán Viktorral. Ökrös élettársa ugyanis Lévai Gizella, Lévai Anikó testvére.

A Simicska Lajos nevével fémjelzett cégnek nagyon jól jött a 2010-es kormányváltás: 2009-ben a nettó árbevételük 39 milliárd volt, 2010-ben 44,7 mil­liárd, 2011-ben 56 milliárd, míg 2012-ben 3 milliárdos osztalékot osztottak szét a részvényesek között.

A gazdálkodó. Orbán beszédeiben sokszor szólítja meg a kétkezi munkából élőket, főként a paraszti sorból származókat. Egyenesek, becsületesek, szorgalmasak – ezek visszatérő politikai jelzői.

Igaz, ebbe a világba felesége nyújthatott számára bepillantást, aki egy 2006-ban, az ATV-nek adott interjúban elmondta, hogy míg férje családja integrálódott az előző rendszerhez, az ő szülei nem. Édesapját kulákként emlegették Szolnokon, s a helyiek úgy beszéltek róla, hogy van helyben két téesz – és persze „a Lévai”.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Lévai 2010-es vagyonnyilatkozata a 2009. év végi állapotokat rögzíti. Eszerint Felcsúton nádas, rét, legelő tizennégy ingatlana fekszik. Bicskén két szántó, Sárazsadányban egy beépítetlen terület szerepel a nevén. Tizennégy szolnoki ingatlana volt ekkor, ebből tizenhármat örökölt, főként gyep, legelő, gyümölcsös fekszik rajtuk. Szintén az örökség részét képezi még egy parádi ház is.

A divat. A miniszterelnök környezetéből úgy értesültünk, sokáig Anikó asszony jelentette a támpontot az öltözködés és a divat terén nem mindig stabilan álló miniszterelnök számára. Az utóbbi években azonban már Orbán választ öltönyt és nyakkendőt, felesége csak inget vasal – derül ki egy, a választások előtt adott hétvégi interjúból. 

Lévai Anikó Schmitt Pál feleségével. Közös programok

A barátnők. Lévai Anikó több politikai és közéleti szereplő feleségével baráti viszonyt ápol. A hírek szerint különösen jó a viszonya Schmittné Makray Katalinnal, Schmitt Pál volt államfő feleségével, dr. Rábai Rozáliával, Martonyi János külügyminiszter feleségével és Kerényi Imre nejével, Felkai Anikóval. Gyakran közös programokat is szerveznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült