Aktuális

Pinter Tibor: a lovak is megérzik a karantént

Bors

Létrehozva: 2020.04.02.

A színész-direktor hűséges társa, Rodrigez nevű lova segítségével hívja fel az emberek figyelmét az óvatosságra. Szépen énekelni mások is tudnak, de így, csak Pintér Tibor.

A Nemzeti Lovas Színház igazgatója is csatlakozott egy dallal a Maradj otthon! kampányhoz. Ahogy Pintér Tibortól elvárható, lóval együtt. De persze került bele egy csavar, ugyanis a pompás Rodrigez a nappaliban hallgatja, ahogy gazdája a Lovamat kötöttem című népdalt énekli.

– A legfontosabb üzenetem, hogy Maradj otthon! – szögezi le Tenya – Álságos lenne azt mondani, hogy mi, lovas színészek most nem dolgozunk, nem foglalkozunk a lovainkkal. Olyan nagy elzárt területen belül élünk, hogy tudunk vigyázni egymásra. Lovainknak muszáj mozogniuk, ez egyesével, kettesével történik egymástól nagy távolságra. A Kincsem Park a bázisunk, ott élünk velük együtt. Gyakran előfordul, hogy a ló keresi az ember társaságát. Ők is unatkoznak, és mivel látják, hogy a gazdi most nem megy el, előfordul, hogy bemennek utána a konyhába, a szobába. A lovam, Rodrigez hozzám szokott, ha bemegyek, jön utánam, benéz az ablakon. Egyszer csak azt láttam, hogy besétált a folyosón. Nem ez a közege, de megtörtént.

Tenyának pár napja ütött szöget a fejébe, hogy készíteni kéne egy olyan anyagot, amellyel felhívja az emberek figyelmét az elővigyázatosság fontosságára.

– Arra, hogy a hűséges társunkkal, legyen az a párunk, vagy a minket körülvevő háziállataink, így lovunk, kutyánk, macskánk, most az otthonunkban éljük meg a perceket, órákat, napokat, ne adjʼ isten, hónapokat, hogy le tudjuk lassítani, meg tudjuk állítani a világjárványt. Ez a klip a kampány részeként készült. Nyilván én sem szoktam beengedi a lovam, de ha így hozta a sors, ha most bekéredzkedett, akkor okozzon néhány mosolygós percet ne csak nekem, hanem állatszerető honfitársaimnak is. Azt üzenjük, mutatjuk, hogy mi, fegyelmezett lovasok is igyekszünk bent maradni, egyben tenni közönségünkért és azokért, akik nem tudnak a lakásból kimozdulni. Hajrá Magyarok!

#nemzetilovasszinhaz #pintertibortenya #myhorse #equestriantheatre

Julkaissut Pintér Tibor Lauantaina 28. maaliskuuta 2020

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány