Aktuális

Olyan dolgot rögzített a térfigyelő kamera az óbudai Puskás-szobornál, egy ember meghalt - 18+ videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.24.

<p>A férfi beütötte a fejét a térkőbe, és a kórházban meghalt. </p>

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 21 éves fiatallal szemben, aki tavaly augusztus végén leütött egy hajléktalan férfit a Bécsi úton, mert pénzt kért. A férfi beütötte a fejét a térkőbe, és a kórházban meghalt.

A férfi nagy mennyiségű alkoholt ivott az ominózus éjszaka egy óbudai szórakozóhelyen a barátaival. Ahogy a környékén tartózkodott a hajléktalan férfi is, aki többször odament a szórakozóhely teraszán dohányzó vendégekhez és kéregetett tőlük.

A fiatal trágár szavakkal utasította el a kéregetőt

A hajnali órákban a fiatal barátaival együtt távozott a szórakozóhelyről, és az annak közelében lévő Puskás-szoborcsoporthoz mentek, hogy fényképet készítsenek. A férfi itt is odament hozzájuk, és pénzt kért a 21 éves férfitól.

A fiatal nem adott neki pénzt, ezen pedig összeszólalkoztak

A fiatal ezt követően többször is megütötte ököllel a koldust, aki az ütésektől a földre esett és a térkőből készített járdaburkolatba verte a fejét. A fiatal ekkor elszaladt a helyszínről, majd a közelben beszállt az egyik barátja által vezetett gépkocsiba, aki a járművel hazavitte őt. A mentőket a szórakozóhely egyik vendége értesítette, akik a sérültet kórházba szállították. A leütött férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követő napokban meghalt.

Az ügyészség börtönbüntetést kért a fiatalra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!