Aktuális

300 forint járt egy fejre mért ütésért – iskolatársai miatt halt meg a 12 éves srác

Bors

Létrehozva: 2021.05.12.

Mi kell ahhoz, hogy ilyen tragédiák soha nem fordulhassanak elő?

Forrás: Google Maps

Újabb iskolai csúfolódás és bántalmazás követelt halálos áldozatot, ezúttal az Egyesült Államokban. A 12 éves Romy Vilsaint pénteken vesztette életét egy New York-i kórházban.

A kissrácot előző este kellett a sürgősségire vinni, miután szörnyű fejfájásra panaszkodott és hányt is. A fiú unokatestvére, Roodwiny Exantus a WLBT tévéállomásnak mesélte el, hogy Romy-t az iskolatársai kergették a halálba.

Azt mondta, hogy szerdán és csütörtökön is két fiú támadott rá és nagyon erősen megütötték a fejét. Amikor az igazgató megkérdezte, hogy miért csinálták, azt mondták, hogy egy dollárt kapott az, aki keményen fejbeverte Romyt.

A fiúnak már első nap is nagyon fájt a feje a veréstől, majd csütörtöki támadás után a nap nagy részét az iskolanővérnél kellett töltenie. Ugyanakkor a család szerint érthetetlen, hogy a második komoly bántalmazás után miért nem vitte kórházba senki a láthatóan sérült Romyt. Az iskola azzal védekezik, hogy hívták a fiú apját, de az nem vette fel a telefont, ugyanakkor a rokonok szerint ha tudják, hogy egy gyereket többször is fejbe vágtak és a sérülése akár komoly is lehet, kötelessége lett volna a tanároknak a gyereket „rendes” orvosi segítséget hívni.

Romy halálának ügyében rendőrségi nyomozás indult, és hogy pontosan mi okozta a tragédiát, az a jövő héten elkészülő orvosi szakvéleményből derülhet ki.

Az amerikai oktatási minisztérium szóvivője szerint elfogadhatatlan, ami történt, és azt ígérik, hogy Romy ügye prioritást fog élvezni és tüzetesen ki fogják vizsgálni a történteket. Emellett pedig őszinte részvétüket fejezték ki a családnak és azt ígérték, hogy mindenben támogatják majd őket.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei