Aktuális

Pszichológushoz vitték a 11 éves magyar kislányt: kiderült, gyomorforgató dolgokat tett vele a nagypapa - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.09.22.

Az 57 éves férfi rendszeresen zaklatta, fogdosta, erőszakosan szexre késztetett egy 11 éves kislányt. Az ügyészség a 8 év fegyházbüntetés súlyosítását indítványozta.

Az 57 éves férfi gyakran találkozott élettársának unokájával. A mindössze 11 éves lány nagyapjaként szerette őt. A férfi akkor kezdett el máshogy nézni a gyerekre, amikor „fogadott unokája” 4. osztályos lett az iskolában. Amikor nála volt, rendszeresen zaklatta, fogdosta, erőszakosan szexuális cselekedetre késztette, vagy fajtalankodott a jelenlétében. Vonakodását erőszakkal és fenyegetéssel igyekezett megtörni. A gyermek azzal vetett véget az egésznek, hogy egy klinikai szakpszichológusnak, később pedig édesanyjának is elmesélt mindent.

Az eset még 2017-ben történt, a férfi a bűncselekmény elkövetését tagadta, az ítélet ellen védőjével felmentésért fellebbezett.

Az ügyészség most a fegyházbüntetés és a közügyektől eltiltás súlyosítását indítványozta. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú bírósághoz intézett indítványában a bűnösséget súlyosító körülmények nyomatékára utalva a szexuális erőszak bűntettének nagy tárgyi súlyát hangsúlyozta. A vádlott a gondozása és felügyelete alatt álló lány szeretetteljes bizalmával visszaélve az erkölcsi és érzelmi fejlődését egyaránt kirívóan veszélyeztette. A büntetési tételkeret 5-15 év közötti szabadságvesztés, amelynek középmértéke 10 év fegyház, ezért a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a szabadságvesztés és a mellékbüntetés jelentős súlyosítása indokolt.

A nem jogerős ítélet ellen bejelentett fellebbezésekről a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei