Aktuális

Pedofil háziorvos zaklatta a betegeit Budapesten: egy kislány öngyilkos lett miatta

Bors

Létrehozva: 2021.11.24.

Az orvos megerőszakolt egy kislányt, aki végül véget vetett az életének.

Egészen elképesztő történet rajzolódik ki a betegei szexuális zaklatása miatt feljelentett jemeni származású orvos múltjában.

A Blikk információi szerint a férfi úgy praktizálhat hosszú évek óta, hogy nyomozás indult ellene egy 14 év alatti lány megerőszakolásáért. A doktorral szemben szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás, ám végül azt megszüntették.

Úgy tudni, a férfi 2016-ban egy buszon ismerkedett meg egy kiskorú, mentálisan beteg lánnyal, akit elcsalt magához, majd a beleegyezése és akarata ellenére háromszor is megerőszakolta. A lány feljelentést tett, és az általa elmondottak alapján a nyomozás elindult. Később azért szüntették meg, mert a lány 2018-ban véget vetett az életének, az ő beszámolóján kívül pedig nem volt más bizonyítéka a nyomozó hatóságnak.

Azóta két hasonló ügyben is eljárás indult a doktorral szemben.

"Furcsa volt, hogy folyamatosan húzkodta a zokniját a doktor, de csak később tudtuk meg, hogy azért, mert nyomkövető van a lábán" – mondta el az egyik egészségügyi dolgozó, megjegyezve, folyamatosan téma volt, hogy az orvost nem szabad egyedül hagyni női páciensekkel, mert tapogatja őket, ahol csak lehet.

A férfi, mint azt a Fővárosi Főügyészség két héttel ezelőtti közleménye is tartalmazza, idén július 21-én egy budapesti rendelőintézetben a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő női beteget összevissza fogdosta. Az asszony panasszal élt az orvossal szemben, a történtekről a Nemzeti Védelmi Szolgálat is értesült, amely nemcsak az általa védett állomány, köztük az egészségügyi dolgozók korrupciós ügyeivel foglalkozik, de minden, a munkahelyükön, a munkakörük gyakorlásával összefüggésben elkövetett bűncselekmény esetén fellép. Az NVSZ ebben az ügyben is feljelentés tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahol elindult a nyomozás szexuális kényszerítés gyanúja miatt.

Van másik büntetőeljárás is

A molesztáló orvos lábán azért volt nyomkövető volt, mert egy vele szemben szintén szexuális kényszerítés miatt folyó korábbi eljárásban bűnügyi felügyelet alatt állt. Dolgozni pedig úgy tudott, hogy nem kizárólag az otthonára szólt a személyi szabadság korlátozása, hanem az egész országban szabadon mozoghatott. Ez az ügy már a bíróság előtt van, mert az ügyészség márciusában benyújtotta a vádiratot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól