Aktuális

Ilyen még a rémálmokban sincs: horrorfilmbe illő módon kínozta halálra anyját a pécsi szaktolmács

Bors

Létrehozva: 2021.06.20.

Valódi horror Baranya megyéből.

Forrás: Pexels

A férfi már igencsak fiatal korától személyiségzavarban szenvedett, és hiába kezdett bele orvosi iskolákba és különféle egyetemekbe, egyiket sem tudta befejezni, végül aztán német szaktolmácsként végzett. Azonban munkát nem igazán talált, sehol nem tudott elhelyezkedni, ahova pedig mégis felvették, ott tartósan nem tudott megmaradni, így munka helyett orvosi diplomát hamisított magának és a szülein élősködött: felélte a családjától kapott lakás árát, majd anyjához költözött, és élete hátralévő részében édesanyját hibáztatta az összes sikertelenségéért. 

Az anyját hibáztatta mindenért

Az asszony azonban utolsó pillanatig támogatta és segítette fiát: támogatta anyagilag, ha kellett, még a barátnőitől is kölcsön kért, hogy fedezze fia életét, még úgy is, hogy a férfi ekkor sem kímélte: rendszeresen ordítozott és veszekedett az anyukájával, méghozzá olyan hangosan, hogy azt még a szomszádok is hallották. 

Valóságos horrorba torkollott a végső őrület

Egyik nap azonban a férfin kitört a végleges őrület: berontott anyja lakrészébe, és a sikoltozó asszonyt szigszalaggal és elektromos drótokkal kötözte össze, majd az életéért sírva könyörgő asszony kérlelésével mit sem törődve négy serpenyőt és egy húsklopfolót is szétvert édesanyja fején, méghozzá úgy, hogy azoknak a nyele is eltört. 

De még ez sem volt elég neki, az ámokfutó ugyanis tovább fokozta a sokkoló horrort: 5 kést és egy 47 centis kampót vett magához, a késeket az asszony testébe szurkálta, míg a kampóval átlyukasztotta anyja kézfejét és alkarját is, végül a fejére egy dohányzóasztalt, három széket és egy mikrót tett, majd kiment a szobából, eltorlaszolta az ajtót, és hagyta meghalni kínok között vergődő anyját. 

Álnéven rejtőzködött egy panzióban az anyagyilkos

A férfi ezután még az éjszakát otthon töltötte, mindezt úgy, hogy tudta, hogy édesanyja a ház másik részében már vélhetően holtan fekszik. Csak reggel ment el otthonról, méghozzá úgy, mintha mi sem történt volna: felkeresett egy panziót, ahol álnéven szobát foglalt, és elment nyaralni. A zsaruk végül aztán másnap itt találtak rá, ahol azonnal le is tartóztatták. Kiderült, hogy bár súlyos személyiségzavarban szenvedett, ami segíthette a hátborzongató gyilkosság elkövetésében, de a szakértők szerint ennek ellenére beszámítható állapotban volt tette közben, így kedden a bíróság előtt kell felelnie tettiért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496211
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496211
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze