Aktuális

Patthelyzet alakult ki az önkormányzat és a lakástulajdonosok között a Mosoly utcában

Bors

Létrehozva: 2021.02.11.

Egyik napról a másikra kellett elhagyniuk lakásaikat egy XIII. Kerületi társasház lakóinak, miután váratlanul életveszélyesnek nyilvánították az épületet. Az önkormányzat a bérlőknek ugyan megoldotta a lakhatást, de az ingatlanok között több magántulajdonban van. Azok pedig, akik egykor jelzáloghitellel vásárolták lakásukat, attól félnek, hogy elveszítenek mindent. Az incidensről a Metropol dr. Enzsöl Péter ügyvédet kérdezte. 

Az épület rossz műszaki állapota évtizedek óta ismert volt, mégsem újították fel. A lakók és az önkormányzat addig mutogatott egymásra, míg végül a Budapesti Kormányhivatal egy napos határidőt adott a kiköltözésére. A lakók fele másik ingatlanba költözhetett, 14 család azonban télvíz idején nehéz helyzetbe került. 

Visszás helyzet, halogatott felújítás

– A társasházzal járó kötelezettségek viselése a tulajdonosokat (lakókat) terheli. Ez azt jelenti, hogy ők kötelesek viselni a felújítások, kiadások költségeit – mondta a Metropolnak dr. Enzsöl Péter ügyvéd. A társasház döntéshozó szerve a közgyűlés, ahol a lakók szavazhatnak, véleményt cserélnek, a feladatok intézésével közös képviselőt bíznak meg.

Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. 2018-ban a közgyűlés százszázalékosan megszavazta a felújítást – árulta el egy nevét elhallgató lakó-, aki hozzátette, hogy ezzel nyomatékosították az épület rehabilitációjának igényét a szintén tulajdonos angyalföldi önkormányzat felé, azonban nem történt semmi. A lap megkereste a XIII. kerületi önkormányzatot is, ahol elmondták: az épület állapotáról tudtak a lakók, de mivel egységesen különböző okok miatt nem egyeztek bele a felújításba, így az évek alatt mégsem valósult meg.

Csak a bankkal tudnak egyezkedni a jelzáloggal terhelt ingatlantulajdonosok

A Metropol beszélt az egyik lakóval, aki most az Önkormányzat által felajánlott bérlakásba tudott beköltözni, viszont kilátástalan a helyzete, hiszen lakhatatlan ingatlanán jelenleg is hiteltartozás van. 

– Ha valakinek bankhiteles a lakása, tehát kölcsönt vett fel rá, az kötelmi jogviszony. Ő pénzt kapott, amit a meghatározottak szerint törlesztenie kell és ingatlana a fedezet. Ez azt jelenti, hogy fizetési kötelezettségét főszabályként nem befolyásolja az ingatlan állapota. Elsődlegesen a konkrét bankkal kötött szerződés pontjai irányadóak, ha tartalmaznak ilyen helyzetre rendelkezést. Ha nem, akkor érdemes leülni tárgyalni a pénzintézettel, hogy a kialakult vis maior helyzet miatt méltányossági alapon járuljon hozzá a díjfizetés felfüggesztéséhez, mérsékléséhez – mondta dr. Enzsöl Péter.

A tulajoknak kellene finanszírozni az épület bontását?

Egy biztos, az épület jelen állapotában lakhatatlan és még jó idő mire eldőlhet sorsa.

– A lakóknak mindenképpen össze kellene hívniuk egy rendkívüli közgyűlést. Az Önkormányzat, amennyiben lakástulajdonos, alapvetően ott van a közgyűlésen. Mindenképpen szükséges egy állapotfelmérés, hogy a lakások helyrehozhatóak-e vagy sem. A bontás hatósági kérdés, az Önkormányzat hatásköre a költségviselés meghatározása, jó lenne elérni, hogy a lakók ekkora trauma és veszteség után, többletköltségeket már ne viseljenek. A kérdés, hogy kié a felelősség, a ház állapotromlása kinek róható fel, volt-e olyan mulasztás, ami ehhez egyértelműen hozzájárult, esetleg figyelmen kívül hagyott felszólítás, amivel megakadályozható lett volna – tájékoztatott az ügyvéd.

Évtizedes problémák

Az épület rossz állapotáról évtizedek óta tudni lehet, azonban a 90-es években így is privatizálták a lakások egy részét. Az évek során az épület állapota tovább romlott, ami újabb intézkedéseket igényelt. 15 évvel ezelőtt az épület elkezdett süllyedni, akkor egy beton papucsot tettek alá. 2013-ban az önkormányzat és a magántulajdonosok megegyeztek az épület felújításáról, aminek a költségeit az önkormányzat előfinanszírozta volna. A ház közgyűlése viszont csak 2018-ban szavazta meg a felújítást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei