Paradicsomi szigetre várják a pozitív koronavírus-tesztet felmutatókat

Nem csak, hogy megnyitották a turisták előtt a festői brazil szigetet, hanem kikötötték: csak olyan turista teheti be oda a lábát, aki már átesett a koronavírus-fertőzésen.
Nem csak, hogy megnyitották a turisták előtt a festői brazil szigetet, hanem kikötötték: csak olyan turista teheti be oda a lábát, aki már átesett a koronavírus-fertőzésen.

A gyönyörű, szinte mesébe illő brazíliai Fernando de Noronha-szigetcsoportját a vírus tombolásának közepette zárták le a turisták előtt, most viszont újra megnyitották.

Aranyszínű homok, türkiz tenger – kit ne csábítana? © AFP

Meglepő, de negatív PCR-tesztet senkitől sem kérnek, mi több, inkább a pozitív tesztekre utaznak, ugyanis kikötötték: a paradicsomi szigetre csakis az teheti be a lábát, aki már igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, mivel úgy kalkulálnak, hogy aki már megkapta a fertőzést és sikeresen fel is épült belőle, az immunis a kórra – írta a Roadster. Az első fázisban ezért csak húsz napnál nem régebbi, pozitív PCR-tesztet felmutatók élvezhetik a kék tenger és a pálmafák nyújtotta élvezetet, mivel a tudomány jelen tudása szerint igencsak csekély az esély az újrafertőződésre.

A világörökség részét képző szigetcsoportot egyébként még márciusban zárták le, majd júliusban nyitották újra, de akkor még csak kutatók, illetve az ottani ingatlantulajdonosok térhettek haza.

A tökéletes habcsókot keresed? Íme a legjobb recept!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors