Aktuális

Palikék előrehozták a karácsonyt

Bors

Létrehozva: 2019.12.12.

Ismét Dominikán, otthonától távol ünnepli az új­évet Palik László. 2020. január elsején indul ugyanis a TV2 extrém sport-realityjének második szériája, az Exatlon 2.

Forrás: Bánkúti Sándor

A nagy sikerű Exatlon, jövőre új köntösben, új kihívásokkal folytatódik Dominikán. A műsorvezető, Palik László azonban ugyanazzal a kihí­vás­sal találta szembe magát, amellyel legutóbb is: a hosszú távolléttel a szeretteitől.

– Kicsit korábbra tettük most a karácsonyt, mivel a két ünnep között már forgatunk, és nem lesz a meghitt családi pillanatokra idő. Egy biztos, hogy így, vagy úgy, de nem fogok hó­napokat a családom nélkül tölteni, meglátjuk ho­gyan tudjuk majd megoldani, de mindenképp megoldjuk – mondta el a Borsnak Palik, aki már most a játék lázában ég – Új lesz az egész pálya. Átépítet­tek mindent, sőt most vizes blokk is lesz, ami azt jelenti, hogy tengerben kell majd az akadályon át­haladni – mesélte lelkesen.

A műsorvezető mellett van még egy „visszatérője” a második évadnak, az egykori szépségkirálynő, Ge­lencsér Tímea az első széria legjobb női Bajnoka is kiutazik Dominikára, hogy riporterként faggathassa a versenyzőket

– Mivel már van benne tapasztalatom, most sokkal könnyebb volt felkészülni az útra. Mi is előrébb hoztuk a családommal a karácsonyt, és ha minden igaz, a barátaim is kiutaznak majd hozzám – mesélte Timi.

Az új szabályok egyike, hogy két versenyzőt is díjaznak, egy nő és egy férfi lesz a győztes, ők fejenként tizenötmillióval gazdagabban térnek haza Ma­gyarországra.  

Erős csapat

A TV2 szerdán bemutatta az Exatlon Hungary második évadának résztvevőit, a Bajnok csapatba olimpiai és világbajnok sportolók kaptak helyet, nem lesz könnyû dolguk az ellenfeleknek.

Poór Brigitta világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista

* * *

Tóth Dávid olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakos

* * *

Kocsis Alexandra Arnold Classic- győztes bikini fitnesz versenyző

* * *

Kempf Zozo freesytle BMX-világbajnok

* * *

Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő világbajnok

* * *

Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász

* * *

Dr. Busa Gabriella háromszoros kick-boksz-világbajnok

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét