Aktuális

Pajzán, szőrös mackó, akiért megőrülnek a nők

Bors

Létrehozva: 2018.06.14.

2015-ben az év szexmunkása volt. Nem véletlenül.

Forrás: Instagram

Saját bevallása szerint több mint 1000 nővel szexelt az ausztrál születésű, de Londonban élő Seani Love, aki hivatását tekintve férfiprostituált. A 48 éves sármőr(?) már 1200 fontot (több mint 430 ezer forintot) számol fel egy éjszakáért a kuncsaftjainak, pedig kezdetben még 130 fontért (47 ezer forint) is meg lehetett őt kapni.

Love 8 évvel ezelőtt még szoftverfejlesztőként dolgozott, ám akkor részt vett egy olyan tanfolyamon, ami a szexuális életét volt hivatott feldobni. Miután a férfi a tantrában és kötözéses műfajban új ismereteket szerzett, 2015 júniusában otthagyta állását és úgy döntött, escortfiúként kezd el dolgozni. Először a Facebookon és egyéb szolgáltató oldalakon kezdte el hirdetni magát, és gyorsan meg is találta számításait.

Szerepe szerint ő alapvetően egy “pajzán barát”, aki valóra váltja kuncsaftja legvadabb álmait és bármilyen szerepjátékra kapható. Külsejét tekintve nem tűnik tipikus férfiprostinak, de büszke is rá, hogy nem felel meg a sztereotípiáknak és nincs szőrtelen teste és felfújt izmai. Az "egzotikus" külseje mellett az ágyban nyújtott képességei emelik ki szakmájából, hiszen egyik kuncsaftját 45 perccel azután, hogy először megérintette, életében először orgazmushoz segítette.

– Mindkettőnknek csodálatos élmény volt, de alapvetően az én feladatom volt, hogy boldoggá tegyem őt, hiszen én voltam az escort – mesélte a Daily Mailnek Love, akinek állítása szerint azért megy ilyen jól a biznisz, mert a hölgyek rájöttek, hogy ha fizetnek az együttlétekért, akkor az biztosan róluk fog szólni. Leginkább 30-40 év közötti nők keresik a kegyeit, akik szexuálisan szeretnének új dolgokat megtapasztalni és mindenki boldogan távozik ágyából.

– Volt olyan, akinek elég volt egy 10 perces menet, és olyan is, akinek fogalma sem volt róla, mit szeretne, mégis talált megoldást az élvezetre – magyarázta.

A férfiprosti munkája ellenére stabil párkapcsolatban él, igaz távkapcsolatban, hiszen szerelme Hollandiában tartózkodik. Szerelme egyáltalán nem bánja, hogy több száz nővel kell osztoznia rajta. Kevés olyan ember van, aki ezt az életvitelt tolerálná – tette hozzá.

Post-session chill #malesexworker #coconutoil

A post shared by Seani Love (@realseanilove) on

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"