Aktuális

Jövő héten kezdődik az óvodai beiratkozás: így adhatja be a jelentkezést

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

A koronavírus-járvány az óvodai jelentkezések módját is átírta. Jövő kedden, vagyis 20-án kezdődik a beiratkozás. 

Jövő keddtől május 20-ig tart az óvodai beiratkozás idén. A nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján minden gyermek szeptember 1-jétől legalább napi négyórás óvodai nevelésben kell, hogy részt vegyen abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a felvételtől számított fél éven beül tölti be a harmadik életévét. A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát. 

A kötelező felvételt biztosító óvodák listája és a körzethatárok elérhetőek az Oktatási Hivatal honlapján.

Jelentkezés módja

A jelentkezést a járványügyi helyzet miatt online módon vagy telefonon is meg lehet tenni. Van olyan, ahol ehhez elég egy óvodába küldött e-mail, és van, ahol erre egy külön felületet hoztak létre. Az online beiratkozáshoz a legtöbb óvoda honlapján megtalálhatóak azok a nyomtatványok, amiket ki kell tölteni és elküldeni.

Feltöltendő dokumentumok

A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokat kell feltölteni, illetve technikai eszközök hiányában az első óvodai nevelési napon bemutatni:
* A gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány
* A lakcímét igazoló hatósági igazolvány
* A szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány és lakcímét igazoló hatósági igazolvány.
*A nem magyar állampolgárságú kiskorúak óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarországon.

Hova lehet jelentkezni

Általánosságban közvetlenül a lakcím szerinti körzeti óvodába lehet beadni az igényt, de van olyan kerület, ahol az egyesített óvódában, a központban kell leadni a jelentkezést.

E-mailben is értesítenek

A jelentkezés időpontját hirdetmény formájában teszi közzé minden óvoda. A jogszabály szerint ezt április 20-tól lehet szervezni, de az időpontot az óvodák dönthetik el. Amikor lezárult a jelentkezés, körülbelül három hét múlva derül ki, hogy felvették-e a gyereket. Erről elsősorban e-mailt küldenek, de ha ezen a fórumon nem tudnak értesíteni, akkor postai úton és telefonon is felkeresik a szülőt.

Segít az óvodavezető

A gyermeket elsősorban abba az óvodába veszik fel, vagy veszik át, amelynek körzetében lakik, illetve a szülője dolgozik, rugalmasan biztosítva a szülő számára férőhely esetén a szabad óvodaválasztást. Előnyben részesítik a gyereket abban a körzetben, ahol lakik. Ha a létszám betelt és valaki más körzetből jelentkezik az adott intézménybe, akkor őt már nem tudják felvenni. Ha a gyermeket a szülő igénye szerinti óvodába helyhiány miatt nem

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze