Aktuális

Öt fogyókúragyilkos élelmiszer

Bors

Létrehozva: 2019.06.06.

Forrás: Móricz István

Hisznek bennük, és sok pénzt költenek rá, mert azt hiszik, hogy ezeket az élelmiszereket fogyasztva leröppennek majd a kilók. És mekkorát tévednek! Schobert Norbi felvilágosította a szolnoki tömeget kedd este a Törjünk borsot együtt a kilók orra alá! nevű klubestjén, elmondta, melyek azok az élelmiszerek, amelyeket tonnaszámra „talicskáznak” haza a fogyókúrázók a boltból, pedig nem kellene. 

1.Méz

– Óriási legenda, hogy elképesztően egészséges a méz, és jobb, mint a cukor. Csak azoknak, akik betegek vagy erősödniük, hízniuk kell. A diétázók és a cukorbetegek felejtsék el! Helyette keressék az édesítőszereket, a stevia és az eritrit például nagyon jó. 

2.Kinoa 

– Ez egy divathullám most. Azt mondják, mennyire jó életmódváltáshoz a kinoa. Hát nem! Majdhogynem közelít a fehérliszt szénhidráttartalmához!

3.Teljes kiőrlésű kenyér

– Ez a legnagyobb tévhit. Tele van szénhidráttal, csak lassabban szívódik fel, mint a fehér kenyér. Valaki azért nem fogy, mert ezt eszi, miközben azt hiszi róla, hogy diétás. 

4.Rizs

– Ha veszíteni akar a súlyából, akkor szépen tegye vissza a polcra! A rizst én testépítőknek ajánlom tömegnöveléshez. 

5.Édes gyümölcsök és aszalványok

– Mindjárt itt a dinnyeszezon. Sokan úgy vannak vele, hogy hisz ez csak víz. Sajnos nem, tele van gyümölcscukorral. Ha valaki akar enni belőle a fogyókúra alatt, akkor csak edzés előtt tegye, és maximum tíz dekát. 

Legyen résen!

Júliusban Norbi újabb városba látogat el, hogy előadásával segítse a fogyni vágyókat. Figyelje a Borsot és az életmód­tanácsadó oldalait, mert hamarosan kiderül mi a következő célállomás!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól