Aktuális

Oszvald Marika: „A színházon kívül nem szeretek nagy tömegben lenni”

Bors

Létrehozva: 2021.12.03.

 Oszvald Marika komolyan veszi a koronavírus elleni védekezést! A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő már a korlátozások előtt is maszkot hordott, felvette a harmadik oltását és igyekszik kerülni a nagy tömeget.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő gőzerővel dolgozik, készül a darabjaira, ám őt is aggasztják a koronavírussal kapcsolatos adatok. Marika már felvette a harmadik oltását, de úgy érzi, ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy ne kapja el a betegséget - írta meg a Metropol. 

Nem szűnő elővigyázatosság

Oszvald Marika amellett, hogy maszkot hord mindenhol és fertőtlenít is, a nagyobb tömeget messziről elkerüli.

„Amióta berobbant ez a járvány, szerintem mindenki óvatosabb lett egy kicsit. Bár az feltűnt, hogy aki megkapta már az oltásait, kicsit lazábban kezeli ezt az egészet. Nekem már mindhárom oltást beadták, de ugyanolyan elővigyázatos vagyok” - kezdte lapunknak az operett dívája, aki a maszk hordás és a fertőtlenítésen kívül arra is nagyon ügyel, hogy kerülje a nagy tömeget.

Pláza helyett piac

„A színházon kívül nem szeretek nagy tömegben lenni, és a számokat látva próbálom is most kerülni ezeket a helyeket. Például a nagyobb bevásárlóközpontok közelébe nem is megyek. Ha a bevásárlásról van szó, akkor azt inkább a piacon intézem. A maszkot tényleg mindenhova felveszem, csak a színpadon és otthon nincs rajtam, fertőtlenítő pedig már a vírus kezdete óta van nálam. Szerintem csak így előzhetjük meg a bajt, de sajnos sokaknál azt látom, hogy hiába kötelező, még mindig nem veszik fel a maszkot” - árulta el a színésznő.

Fontos a maszk

Oszvald Marika még akkor is hordta az egészségügyi maszkot, mikor a járvány lecsengőben volt. A színésznő szerint ennek, és az oltásnak köszönheti, hogy nem kapta el az influenzát.

„Általában minden évben átesek az influenzán, na de ez legutóbb kimaradt. Biztos vagyok benne, hogy ez annak is köszönhető, hogy hordtam a maszkot. Ebből is látszik, hogy hasznos dolog ez, főleg az ilyen hidegebb hónapokban, mikor a legtöbb beteg van”

- tette hozzá Marika.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627612
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627612
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627612
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban