Aktuális

Összeomlott idegileg: az utcán rendezett vérfürdőt a szolgálattól megtört iraki veterán Pápán

Bors

Létrehozva: 2021.01.16.

Egy korábban Irakban katonáskodó pápai férfi olyannyira megkattant a seregben, hogy az utcán támadott meg egy védtelen srácot. Az őrült exkatona ezután többeket is megpróbált megölni, később még a börtönőröknek is nekiesett.

Forrás: Pexels.com

A pápai férfi 2015-ben szoltált Irakban, a sereg kötelkében, ahonnan azonban hazaküldték, ugyanis már akkor is súlyos mentális gondok gyötörték az átélt borzalmak miatt. A férf ezután pszichiátriára került, ahol megpróbáltak rajta segíteni, de nem sikerült:

mindenhol rémeket látott, és azt hitte, hogy az emberek meg akarják támadni, ezért mindenhova vastag acélkéssel járkált. 

2018 szentestéjén éppen az utcákat rótta félőrült állapotban, amiko egy fiatal srác sétált vele szemben, fülhallgatóval a fülében. Az exkatona azonban ekkor már a teljes őrület szélén állt, és biztosra vette: az ártatlan, zenehallgató férfi megfigyelte őt és az életére akar törni, így amikor a fiú mit sem sejtve elsétált volna mellette,

a katona hirtelen megfordult, a srác háta mögé lépett, elkapta a nyakát, és a késsel próbálta a homlokát, szemét és a nyakát is megvágni.

A döbbent férfi azonnal védekezni kezdett, és megpróbálta lefogni kattant támadóját, de nem használt, az ott kaszabolta az arcát, ahol csak érte, egyszer pedig hátba szúrta. 

Segítségért is hiába kiáltott: bár egy bátor járókelő odarohant, és sikerült kiszabadítania a férfit, a katona őt is megtámadta, és kis híján megfojtotta, csak úgy tudott szabadulni, hogy utolsó, eszméletvesztés előtti pillanatában még kicsavarta a kést támadója kezéből, amivel combon szúrta az ámokfutót. Az irdatlan hangzavarra ezután még többen rohantak oda, és végül öten, együttes erővel leszerelték a magából kikelt késest. 

Mikor az eset után börtönbe vitték, ott sem nyugodott meg: egyik nap megtámadott egy őrt, a felügyelőknek pedig csak riasztólövésekkel és együttes erővel sikerült csak őt legyűrniük. 

Az exkatona csütörtökön áll a Veszprémi Törvényszék elé, azonban letartóztatásból vélhetően elmegyógyintézetbe kerül majd, a szakértő szerint ugyanis súlyosan kóros az elmeállapota, így kényszergyógykezelésre szorul.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei