Aktuális

Ősszel már meglehet a koronavírus elleni vakcina - Először az időseket oltják be

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.05.06.

A világ összes kutatója azon dolgozik, hogy hatásos szereket fejlesszenek ki a koronavírussal szemben. A szakemberek szerint jó esély van rá, hogy már ősszel meglehet a védőoltás.

Forrás: shutterstock

Magyarországon május elsején megkezdődött egy átfogó szűrővizsgálat, mely keretein belül több mint 17 ezer embert vizsgálnak meg. A vizsgálat célja, hogy a szakemberek olyan tudományos bizonyítékokat szerezzenek, amikkel hatékonyan tudják támogatni a járványügyi intézkedéseket.

A vizsgálat során a kutatók pontosabb képet kapnak arról, hogy hányan fertőződtek meg, illetve hányan betegek jelenleg hazánkban. A szakemberek szerint a járványgörbe laposan tartása mellett, Ma­gyarország védőoltással fogja megállítani a járvány terjedését.

Hétmillió fertőzött kell a nyájimmunitáshoz 

A nyájimmunitás lényege, hogy a lakosság közel 70 százaléka átesik a betegségen, így szerezve védettséget a lakosság számára a vírus ellen. Több ország, úgy mint Svédország vagy Nagy-Britannia, azon az állásponton van, hogy ez egy gyors és jó megoldás. Magyarország azonban a vírus lelassításával, nagy eséllyel elkerüli azt, hogy a lakosság ilyen nagy arányban fertőződjön meg – ez 6-7 millió ember megfertőződését jelentené – ehelyett védőoltás formájában szerezne védettséget a lakos­ság számára.

– Az átfertőződés jelenleg viszonylag alacsony, a becslések alapján csupán a lakosság fél-három százaléka – magyarázta a Borsnak dr. Vokó Zoltán epidemiológus, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának vezetője.

– A kapott vizsgálati adatok nagy segítségünkre lesznek abban, hogy pontosabb előrejelzéseket tudjunk adni a járvány kifutásának várható forgatókönyvéről – tette hozzá az epidemiológus.

Védőoltás jelenti a biztos védelmet

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint aki időt nyer, az életet nyer, ugyanis ez a következő néhány hónap elégséges lehet ahhoz, hogy megfelelő, hatásos vírus elleni gyógyszerekhez jussunk, ráadásul hatalmas tempóban zajlik a vakcina készítése is. Merkely biztosra veszi, hogy idén ősz környékén meglehet a vakcina, ami azonnal megállíthatja a vírus terjedését.

Merkely szerint akár több országból is várható hatékony ellenanyag. A legyártott és engedélyezett oltóanyagot elsőnek a veszélyeztetetteknek adják majd be. Ide tartoznak az idősek, a kró­nikus betegek és az egészségügyben dolgo­zók is.

Már itthon is tesztelik

Egy klinikai kutatásokkal foglalkozó magyar cég is elérkezett egy lehetséges vakcina tesztelési fázisába.

A cég közleményt is adott ki arról, hogy megkezdték egy lehetséges vakcina tesztelésének első fázisát, mely szerint elsőként 84 emberen vizsgálják a vakcinát. Megkeresésünkre dr. Sárosi Lajos, a HungaroTrial Zrt. vezérigazgatója közölte: a Covid-19 klinikai vizsgálatuk még folyamatban van. 

1. A klinikai tesztelés első fázisa azt jelenti, hogy ellenőrzött körülmények között egészséges önkénteseken tesztelik a készítményt – magyarázta a Borsnak egy, a neve el­hallgatását kérő gyógyszerészeti szakember.

2. Ez általában egy kis létszámú csoport, akiknek néhány napra be kell feküdniük az orvosi  intézménybe. Ilyenkor a készítmény hatásait vizsgálják rajtuk.

3. Az egyes fázis után megkezdődhet a klinikai tesztek második fázisa, amikor jelen esetben Covid-19-es betegeken tesztelik a készítményt. Ilyenkor vizsgálják, hogy mekkora dózisra lesz szükség a szerből és hogy hogyan reagál a szervezet a betegségre a szé­rum hatására – mutatott rá a szakember.

Ha az első két fázis sikeres, jöhet a harmadik szakasz, ahol már jóval nagyobb betegcsoportokat vizsgálnak. Csak a harmadik fázis befejezésekor indul­hat el a szer engedélyeztetése.

– A járvány idején minden engedélyeztetési folyamat gyorsított eljárásban zajlik, így joggal reménykedhetünk benne, hogy hamarosan tényleg elkészül a szérum. Ha ez így lesz, a vakcinagyártás terén a világ élvonalába kerülünk, kis szerencsével pedig akár az elsők is lehetünk a sikeres oltóanyag előállításában – zárta a gyógyszerészeti szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska