Aktuális

Összecsinálta az éttermi székét és még neki állt feljebb

Bors

Létrehozva: 2016.06.03.

Bizarr sztorit hoztunk az egyesült államokbeli Washingtonból. Egy meg nem nevezett hölgy éppen a Nick's Riverside Grill nevű étteremben töltötte vacsoráját, és evés után vette észre, hogy az elfogyasztott egy itala helyett még plusz kettőt felszámoltak neki. A hölgy az észrevételét le is írta a Yelp nevű étteremkereső alkalmazásra:

– Egyáltalán nem szóltak, hogy mulasztás történt. Ha véletlen rosszul, más számlájára húzzák le a kártyámat, akkor hadd ne én fizessem már ki azt is. – írta a nő.

Az étterem erre nem csak, hogy válaszolt, hanem gyakorlatilag a porba tiporta a nőt, aki azt elfelejtette megemlíteni, hogy mit művelt a vendéglő közepén.

– Az a tény, hogy elvesztette az irányítását a belei felett egy étterem közepén, és az est hátralévő részében ugyanúgy ott ült a helyén, elég nagy felfordulást okozott számunkra. Át kellett irányítanunk a többi vendéget, hogy ne sétáljanak bele az Ön mocskába – írták, de még itt sincs vége a sztorinak.

– Ezután az alsóneműjét bedobta egy kukánkba, és szegény üzletvezetőnknek kellett azt éjszaka kitakarítani Ön után. Örömmel kifizetjük maga helyett az egész fogyasztását, ha megígéri, hogy egyetlen éttermünkbe sem tér vissza addig, amíg szobatiszta nem lesz. Mivel tisztességes és érző emberek vagyunk, ezért a takarítás és a szemétszállítás költségeit nem számoljuk fel Önnek.

Ezt hívják úgy hogy GÓL. Illetve a panaszkodó hölgy szemszögéből inkább ÖNGÓL.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól