Aktuális

Újabb orosz csodaszer készül a koronavírus ellen

Bors

Létrehozva: 2021.04.13.

Saját gyógyszerüket tesztelik az oroszok, mely a híradások szerint a koronavírus-fertőzés megelőzésére és gyógyítására egyaránt alkalmas lehet majd. A magyar virológusok bizakodóak, de véleményük szerint még sok a kérdőjel a szer körül.

Forrás: Pexels.com

A MIR-19-esnek a nevével ellentétben semmi köze a híres űrállomáshoz, annál inkább az ember szervezetéhez és persze magához a vírushoz, hiszen a MIR egy „géncsalád” -ot takar, a 19 pedig a Covidra utal. 

Semmit sem kell lenyelni

A szer orron át vagy belégzés útján juttatható a szervezetbe, vagyis a már jól ismert orrdugulást elhárító spray-khez hasonló kiszerelésben kell elképzelnünk azt. Az MTI információi szerint az orosz szakemberek a gyógyszer előállítása során egy újonnan szabadalmaztatott molekulát használnak.

Az eddigi vizsgálatok alapján igen hatékonyan kapcsolja ki” a vírus replikációját, vagyis megakadályozza, hogy a vírus elszaporodjon a szervezetben, így a fertőzés súlyosabb formáit is – mint például a tüdőgyulladást. 

Annyira talán mégsem új

Dr. Rusvai Miklós virológus szerint a fent említett molekula viszonylag régen ismert már, mindössze annak jelenlegi alkalmazási területe számít forradalminak. 

A daganatos megbetegedések elleni harcban nem jelent újdonságot" – emeli ki a szakember, aki azt is elmondta: a MIR tulajdonképpen egy géncsalád, amely az emberi kromoszómákban van jelen. Ezen gének különböző daganatellenes hatása már nem titok egy ideje, az oroszok pedig rájöhettek, hogy vírusellenes hatásai is lehetnek. Igaz, még csak az első fázisú kísérleteken vannak túl – emlékeztet a szakértő, jelezvén, hogy innentől kezdve akár még egy-másfél évnek is el kell telnie addig, míg az alapkoncepcióból kézzel fogható készítmény lesz. 

A biztonságát ezután vizsgálják

A szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete előtt tehát hosszú út áll még, hiszen mint azt az intézmény képviselője, Veronika Szkvorcova március 1-jén, Vlagyimir Putyin elnökkel való találkozóján elmondta: „be kell bizonyítani, hogy biztonságos az emberekre nézve”, vagyis a tesztelés különösen nagy gonddal folyik.

A szintén virológus Dr. Tóth Sándor szerint ugyan praktikus, hogy spray formájában használható lesz, de fontos lehet, hogy vajon milyen időközönként kell alkalmazni.  

– Vajon heti, vagy éppen napi rendszerességgel kell majd „szedni”, sőt, utóbbi esetben akár többször is? Az ember ugyanis természetéből adódóan könnyebben áll rá egy meghatározott időpont szerint alkalmazandó készítményre, mintha azt naponta számos alkalommal meg kellene tennie – részletezte a szakember.

Végül, de persze nem utolsó sorban az sem mindegy persze, mennyibe is kerülne ez a csodaszer, ám úgy tűnik, az efféle információkra még sokáig kell várnunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor