Aktuális

Örökre megnyomorított egy nézőt a közönségbe csapódó Lada Ásotthalmon - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.11.10.

Az első ötven méteren kicsúszott és a nézők közé csapódott egy Lada az ásotthalmi roncsderbin. A balesetben hatan megsérültek, egyikük maradandóan. Most a szervezőt vádolják gondatlansággal.

Forrás: Youtube

Ásotthalmon már 20 éve rendeztek hagyományőrző roncsderbiket, a 2018-as majálison megrendezett verseny is egy ilyen megmérettetés volt. A szervező a verseny előtt még a területet is bejárta, ellenőrizte, ennek a végén pedig úgy találta: a pályán minden feltétel adott a biztonságos versenyhez. Sajnos mégsem így történt: a verseny rajta utáni szokásos lökdösődés közben ugyanis az egyik Lada nekiütközött egy sáncnak, majd egy másik, a nézőket védő sáncnak rohant, végül pedig a szalagkorlátot áttörve egyenesen a közönségbe csapódott.

Szerencsétlen módon a baleset abban az első kanyarban történt, ahol jó rálátás nyílik a pályára, így több néző is ácsorgott ott, akik közül

hatan megsérültek, egyikükről pedig mára kiderült, hogy maradandó károsodásokat szenvedett. 

A nyomozati anyagból most kiderült, hogy nem a sofőr volt a hibás, ő ugyanis a pálya viszonyainak megfelelően, jó műszaki állapotú kocsit vezetett, és esélye sem volt arra, hogy elkerülje a balesetet - tudatta az Ügyészség. Ellenben a pálya kialakítása már korántsem volt ennyire megfelelő.

A hatályos országos roncsderbi szabályzat szerint a pályát úgy kell kijelölni, hogy az a versenyzők számára jól látható legyen és egyben a nézők megfelelő védelmét is biztosítsa. Az érintett szakasz a pályának pont azon az ívén helyezkedett el, ahol várható volt az, hogy a kocsik az oldalfalnak csapódnak, a sánc mégsem volt elég meredek ahhoz, hogy a Ladát szabályszerűen visszadobja a pályára, így tudott az autó megpördülni, és a nézők közé csapódni. 

A férfi most a járási ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147199_auto_resized.jpg
origo.hu

Soha nem látott csata: összecsapott a Föld két leghalálosabb állata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619511
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban