Aktuális

Orbán Viktor: az EU be akar hozni 34 millió migránst

Bors

Létrehozva: 2020.12.04.

Az EU 34 millió migránsnak akar lakást, szociális segélyt, állampolgárságot, szavazati jogot adni, ami „maga a Soros-terv” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

Forrás: MTI

„Ha 34 millió embernek a baloldaliak Európában szavazati jogot adnak, akkor hosszú időn keresztül számíthatnak arra, hogy az ő szavazatukat és támogatásukat élvezik” – hívta fel a figyelmet.

A kormányfő úgy fogalmazott: a magyar baloldal szintén azon töri fejét, hogy a „Soros-tervet” Magyarországon is végrehajtja, vagyis behozná a migránsokat, akik aztán rájuk szavaznának.

„Nem szabad engedni, hogy Magyarországot átalakítsák” – hangoztatta Orbán Viktor.

„Miközben zajlik a járvány, addig betolnak elénk egy gazdaságvédelmi akciótervet és betolnak egy jogállamisági rendeletet, és

az utóbbi révén bármire rá lehetne kényszeríteni a tagállamokat.

Miközben zajlik a járvány, addig kiderült egy friss bevándorlási terv, aminek révén 34 millió migránst akar behozni az unió területére. Azt akarják elérni, hogy a magyar és lengyel migrációellenes ellenállást egy többségi szavazással leverjék” – mondta a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az uniós migrációs terv, az maga a Soros-terv”

– mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint 34 millió embernek akarnak lakást, és szociális segélyt adni, majd pedig szavazati jogot adni nekik. Ha majd elég sokan lesznek, akkor saját politikai szervezeteik lesznek –- tette hozzá.

Az államvezetésnek van egy kellemetlen fejleménye, hogy a politikai beszéd és gondolkodás időtávja egyre rövidebb. Ma alig beszélünk arról, hogy mi lesz a politikában egy óra múlva, és semmilyen közép-és hosszútávú tervek nincsenek. A magyar baloldal célja, hogy a migránsok behozatala révén plusz szavazatokat szerezzen. Éppen ezért beszélek sokan azokhoz, akiknek gyermekeik vannak, és ne engedjék, hogy megváltozzon az ország.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695621
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten