Aktuális

Orbán évértékelése idén nagyon kiszámítható volt

Bors

Létrehozva: 2017.02.10.

Orbán Viktor 19. alkalommal tartotta meg évértékelő beszédét, hazánk miniszterelnökét Balog Zoltán konferálta fel, a miniszter ezúttal, mint a Polgári Magyarországért Alapítvány, vagyis a rendezvény szervezőjének vezetője volt jelen.

A magyar miniszterelnök a fővárosi Várkert Bazárban megtartott beszéde elején kijelentette, hogy 2016. sem volt egy egyszerű esztendő, tavaly „a történelem fittyet hányt a jóslatokra”, és miközben már mindenki azt hitte, hogy a kijelölt irány megváltoztathatatlan, közben viszont „kilépett a kijelölt medréből”. Erre négy példát hozott fel, a brexitet, az amerikai elnökválasztást, az olasz kormányváltást és a magyar kvótareferendumot.

Orbán szerint ehhez a fajta lázadáshoz elsők között Magyarország csatlakozott. Ezeket az elégedetlen hangokat már évek óta lehetett hallani, de nincs könnyű dolguk az úttörőknek, mert a globális politika vezetői nem fogadják el az eredményeket, és a demokrácia megszűnéséről beszélnek.

Évértékelő beszédében Orbán megemlítette, hogy a magyar gazdaság sikereit már a nyugati hitelminősítők is elismerik, „feketebárányok voltunk, de sikertörténet lettünk”.

Miközben a miniszterelnök lelkes közönsége előtt beszélt, nem messze a Várkert Bazártól az Együtt tartott tüntetést, amely során többek között megszólalt Szigetvári Viktor elnök és Juhász Péter alelnök is, akik körülbelül 150 ellentütető előtt sípolva fejezték ki nemtetszésüket. Orbán ezzel kapcsolatban közölte, hogy tisztában van vele, hogy manapság az a lényeg, hogy „a kormányzás úgy vigye célhoz a nemzetet, hogy amikor odaértek, úgy érezzék, ehhez nem is volt szükség kormányra”.

Ezek után Orbán öt veszélyt említett, amely kapcsán meg kell védeni az országot:

- Brüsszel meg akarja támadni a magyar rezsicsökkentést.

- a migráció kérdése napirenden maradt.

- külföldi pénzekkel akarják támadni a magyar vívmányokat, ezen a ponton természetesen elhangzott Soros György neve is.

- szociális pillér elnevezéssel az Európai Unió újabb jogosítványokat akar magának, így felmerült, hogy a nemzeti adópolitika megmenthető-e.

- az EU támadásának a középpontjába a kormány munkahelyteremtő támogatása kerül.

Orbán szerint erre az öt kérdésre határozott választ kell adni, nem hagyhatjuk, hogy a fejünk fölött döntsenek rólunk. Végül a miniszterelnök egy Márai Sándor-idézettel zárta beszédét:

„Nincs módunk középszerűnek lenni” - mondta Orbán, aki szokásos „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” - felcsapással búcsúzott hallgatóságától.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól