Aktuális

Önvédelemből ölhette meg az unokáját a többdiplomás Feri bácsi - a szomszédok sejtették, tragédia lesz

KKP

Létrehozva: 2021.04.21.

Leszúrta 32 éves unokáját egy 76 éves férfi hétfő éjjel Hajdúsámsonban. A Bors információi szerint a többdiplomás, mérnök nagyapa megelégelte Tamás drogozó és italozó életmódját, és a rendszeres bántalmazást. A tragédia előtt a férfi ismét rátámadt nagyapjára, a dulakodás közben pedig előkerült egy kés.

Feri bácsi Hajdúsámson köztiszteletben álló polgára, építészmérnökként dolgozott még nyugdíjba vonulása előtt.

Többek között az ő elméjét dicséri a debreceni Kenézy Gyula Kórház egyik épülete, és a környék megannyi fontos ingatlanja. Miután leánya, Zita házassága megromlott, a család úgy döntött, hogy Feri bácsihoz költözik a két fiával. Az egyik fiúból dolgos ember lett, és ma is egy pizzéria megbecsült munkatársa. A másik gyermekről, Tamásról már nem sok jót lehet elmondani. A helyiek szerint italozó és drogozó életmódjával rendszeresen zavarta a környezetét. Az egyik helyi közértből is lopott pálinkát, ha nagyapjától nem kapott pénzt. Munkája nem volt. A család szomszédja kinyilvánította: az idős ember sokat szenvedett léha unokája miatt.

- Pont a múlt hétfőn arra jöttem haza este, hogy a rendőrök teszik be az üvöltöző fiút a mentőautóba. Másnap már ki is engedték a kórházból – mondta a férfi.

Feri bácsi egy rendkívül kedves ember, aki mindent megtett a szeretteiért. Állandóan Tamástól zengett a házuk. Velük lakik a fiú édesanyja is, de ő sem bírt a fiával – magyarázta a férfi.

Miért ölte meg az unokáját?

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Tamás miért kötött bele nagyapjába a halála előtt. Azt azonban igen, hogy a nagyszülő a saját anyagi tartalékait sem sajnálta feláldozni, ha a fiúról volt szó. Többször ő intézte el, hogy elvonóra mehessen, de arra hiába próbálta rábírni, hogy értelmes elfoglaltságot keressen magának.
A család egy másik ismerőse szerint a rendőrséget szinte kéthetente kellett riasztani a házhoz.

- Amikor megtudtam, mi történt, férfi létemre elsírtam magamat. No, nem a halott fiúért, én csak Feri bácsit sajnálom. Nem egy büntetőeljárást érdemelt volna öregségére, - szögezte le informátorunk.

Önvédelem volt?

A rendőrség emberölés címén indított eljárást, de

a nyomozókban is felmerült a lehetőség, hogy Feri bácsi önvédelemből oltotta ki unokája életét.

A Bors úgy tudja, Zita a végzetes veszekedésből nem sokat vett észre. Miután elszállították fia holttestét, a másik gyermekéhez ment vigasztalódni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!