Aktuális

4 órán keresztül mesélt öngyilkos tervéről, majd a mélybe vetette magát a tinilány

Bors

Létrehozva: 2021.05.08.

Szerelmi bánat állhat a drámai döntés hátterében.

Saniyya Dennis a jelek szerint szerelmi bánatból vetette magát a Niagara-vízesésbe. A középiskolai diák még a múlt hónapban tűnt el és minden jel arra mutat: önkezűleg vetett véget életének – írja a Daily Star.

A 19 éves lány és New Yorkban élő barátja április 24-én, egy vitát követően szakítottak, melyet követően Saniyya azt írta a srácnak SMS-ben:

Azt hiszem, meg fogom ölni magam.

Az üzenetet nem mellesleg 66 nem fogadott hívás előzte meg. A tinit a történtek utáni napon látták utoljára.

Saniyya egy barátjának számolt be öngyilkosságot dédelgető gondolatairól telefonon, méghozzá 4 órán keresztül. A hívott fél arról számolt be a rendőröknek:

úgy érezte, sikerült lebeszélnie terveiről a lányt.

A lány megköszönte a beszélgetést, majd elmondta édesanyjának, mennyire szereti. Ezt követően egy park biztonsági kamerája készítette el róla az utolsó ismert felvételt – azóta pedig senki sem látta.

Mindez április 25-én, egy kis szigeten történt, a Niagara-vízesés mellett. Saniyya éjjel 1 óra körül még SMS-ben tájékoztatta egy barátját, miszerint egy haza, azaz Buffalo felé tartó buszon ül.

Egy perccel később azonban már nem volt elérhető, mivel valamilyen okból kifolyólag megszűnt a telefonjához rendelt mobilszolgáltatás.

A kerületi ügyész közlése szerint az eddig felszínre került részletek alapján minden jel arra utal, hogy a lány öngyilkos lett. A nyomozás jelenleg is tart, a lány holtteste még nem került elő.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze