Aktuális

Öngyilkos lett egy gyönyörű 15 éves lány, külseje miatt dobta el az életét

Bors

Létrehozva: 2021.09.24.

Szülei nem is értik, miért dobta el az életét a mindenki által boldognak hitt tini.

Az akne az egyik leggyakoribb bőrbetegség, melynek jellegzetessége az, hogy a bőr eltömődő a pórusai nyomán pattanások jelennek meg. Igaz, ritkán válik súlyos megbetegedéssé, de az aknés bőr hegesedhet, valamint az állapot általános kellemetlenség, valamint érzelmi stressz kiváltója is lehet.

olyan fiatal volt

A 15 éves, yorkshire-i Annabel Wright esetében is alighanem ez történhetett. A fiatal lányt még 2019-ben találták holtan otthonában. Önkezével vetett véget az életének – írja a The Sun.

Mint azt az édesapja, Simon a haláleset kapcsán jelenleg is folyó meghallgatások egyikén elmondta:

úgy tűnt, lánya teljesen jól van, nyugodt volt, 20 perccel később mégis holtan találták.

Mint az az orvosi jelentésekből kiderült, a mentők megérkezéséig a tinit az apja és 12 éves öccse kísérelte meg újraéleszteni. A szobában senki sem talált búcsúlevelet, és az azóta elvégzett toxikológiai vizsgálat szerint a lány véréből sem alkohol, sem kábítószer nem volt kimutatható.

nem bírta elviselni

Noha az öngyilkosság kiváltó oka ismeretlen, egyre biztosabb, hogy a lány rettegett a ténytől, miszerint aknés bőre előbb-utóbb hegesedésnek indulhat. Különösen az arcát féltette, édesanyja szerint azonban nem volt olyan durva a helyzet.

Mindig mondtam neki, hogy ő 120 évig is élni fog

– mesélte a megtört szívű nő, aki szerint lánya sosem tűnt depressziósnak. Természetesen az Annabel számára felírt antibiotikum szedését követően egy évvel felülvizsgáltatták a tini gyógyszerezését, hiszen a lány továbbra is rengeteget vakarta a bőrét.

Az orvos ekkor azt mondta, ha nem szedi tovább a készítményt, valóban hegesedni fog a bőre, amitől a kamasz pánikba esett, majd pedig nem sokkal később véget vetett az életének.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!