Aktuális

Ezért veszélyes az oltásellenesség – Megrázó történetek a vakcinát elutasító hírességekről

Bors

Létrehozva: 2021.12.08.

Hiába az „Oltás életet ment” szlogen, az oltási akcióhét, a rendelkezésre álló megfelelő mennyiségű vakcina, van akiket nem lehet meggyőzni az oltás fontosságáról.

Oltásban nem hívők, szkeptikusok, oltásellenesek, vírustagadók még a hírességek körében is szép számmal akadnak. Van, amikor ez az életébe kerül a meggyőzhetetlennek. A betegséget szerencsésen túlélőknek gyökeresen megváltozott a koronavírusról alkotott véleménye.

Kóbor János

Az utóbbi napok egyik legtragikusabb hírét az Omega együttes 78 éves, káros szenvedélyektől mentes frontemberének a halála jelentette. Az előadóművész november 9-én került koronavírussal kórházba, ahol aztán súlyos állapota miatt lélegeztetőgépre került. S bár az orvosok mindent megtettek Mecky felépüléséért, az énekes szervezete végül
december 6-án feladta a küzdelmet. Amint azt laptársunk a Bors megtudta, barátai szerint Kóbor János úgy halt meg, hogy mindvégig hitt a gyógyulásában. Az OMEGA menedzsere, Trunkos András a lapnak elmondta: – Mecky nem volt vírustagadó, egyszerűen nem szerette volna beoltatni magát. Az oltásokban nem hitt. Kiváló fizikai állapotban volt még egy hónappal ezelőtt is, nem volt hajlandó rettegni a vírustól, nem akart vakcinát. Az utolsó percben sem vette tudomásul, hogy mennyire beteg.

Csollány Szilveszter

Szintén napokban robbant a hír, hogy életéért küzd az olimpiai bajnok. A 2000-ben Sydneyben gyűrűn olimpiai bajnok címet nyert Csollány Szilveszterrel november végén szeretett volna interjút készíteni a Magyar Nemzet, akkor az 51 éves sportoló
gyengélkedett és egy kis türelmet kért. December 6-ra kiderült, hogy az utóbbi időben Ausztriában edzősködő volt sportolót azóta kórházban ápolják, állapota kritikus, emiatt lélegeztetőgépre szorul. A sportoló közösségi oldalán korábban több oltás- és maszkellenes bejegyzést posztolt és osztott meg, többek között a hazánkban járványt elbagatellizáló és nyíltan oltásellenes dr. Gődény Györgyét.

Pataky Attila

2020 tavasszal még járványszkeptikus volt az Edda frontembere, aki azonban túlélve a koronavírust, átértékelte a COVID-19-ről alkotott korábbi véleményét. Az énekes erről Bochkor Gábor rádiós műsorában beszélt tavaly. Elmondta, hogy nehezen élte ugyan meg a betegséget, de szerencséje volt, túlélte a fertőzést. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a tavaszi vírustagadó véleményével, az énekes azt felelte: – Igen, alázatosan jelentem, nagyon erősen megtanította, a sorsom megmutatta, hogy kicsit halkabban, nem kell annyira harsánykodni, nem kell annyira véleményeskedni.–

Ők sem hittek az oltásban

Bogdan Stanoevici egykori román miniszter

A 62 éves román férfi a koronavírus okozta szövődményekbe halt bele. Közszereplőként egyike volt a maszkviselés ellenzőinek és a hatóságok járványügyi intézkedéseit kritizálóknak.

John Magufuli, Tanzánia elnöke
A tanzán elnök volt a világon az egyik legnagyobb vírusszkeptikus, aki arra szólította fel a népét, hogy imákkal és gyógynövényekkel védekezzenek a COVID-19 ellen. A koronavírus létezését először akkor ismerte el, amikor Zanzibár alelnöke is belehalt a fertőzésbe.

Marcus Lamb műsorvezető

64 éves korában koronavírus vitte el az amerikai keresztény televíziós hálózat alapító- műsorvezetőjét. Lamb nem volt hajlandó beoltatni magát, mert úgy vélte, hogy a koronavírus egy roppant veszélyes emberkísérlet. Műsoraiban arra buzdította az embereket, hogy ne higgyenek azoknak, akik az oltás mellett kampányolnak.

Penz András politikus

A 71 éves DK-s képviselő még februárban utasította vissza a számára felkínált kínai vakcinát. Ezt követően fertőződött meg. Kórházba került, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Dmitriy Stuzhuk testépítő

A vírustagadó testépítő-edző 33 évesen halt bele a covidba, miután egy törökországi útja során megfertőződött a vírussal. Mikor kiderült, hogy koronavírusos lett, figyelmeztette egymilliós követőtáborát, hogy ne vegyék félvállról a vírus létezését.

Holly McGuire, modell

A 43 éves vírus- és vakcinatagadó modell úgy gondolta, rá nem lesz veszélyes a Covid. Amikor azonban megbetegedett, állapota miatt kórházba került, ahol kétszer is nagyon közel állt a halálhoz, az orvosok csupán 15 százalékot adtak neki a túlélésre. A covidfétises férfiakból élő modell felépülve óva intett mindenkit: – Vírustagadó voltam, oltásellenes voltam, most őszintén mondhatom az embereknek, hogy a Covid valódi! Az oltás életet ment, ami velem történt, bárkivel megeshet! –

Rusvai Miklós elmondta, mit gondol Kóbor János haláláról
Nagyon sajnálom, hogy életét veszítette Kóbor János. Én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik az Omega, Illés, Metró zenekar zenéjén nőtt fel. Rajongtunk értük. Ők a mi korosztályunk zenekarai. Nagyon sajnálom őt. Sok jó zenét hallottunk tőle, de remélem, hogy a tragikus sorsa több oltásellenest is meggyőz” – nyilatkozta Rusvai Miklós a Ripostnak.

A virusszakértő üzent is a vírustagadóknak: Kóbor János a 70 év feletti korosztályhoz tartozott, nyilván a fiatal
oltástagadók azt mondják, hogy ebben a korban már akár oltják, akár nem, meghalhat az ember, még akkor is, ha egészséges. A szintén oltástagadó hírében álló Csollány Szilveszter viszont egy sportember, ráadásul évtizedekkel fiatalabb Kóbornál, mégis nagyon rossz állapotban van a vírus miatt. Az ő sorsa igazán meggyőző lehetne az
oltásellenesek számára
.

A virológus hozzátette: – Nem kell elfogadni,amit én állítok. Meg kell nézni, hogy kinek-kinek a saját ismeretségi
körében mi mellett szól több érv, mit támogatnak a tapasztalatok. Azt,amit a tudomány mond, vagy azt, amit az oltástagadók. Ezek után mindenki a saját tapasztalati szűrőjén átengedve fogadja el az információkat. –

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei