Aktuális

Döbbenetes trükkökkel próbálnak válogatni a vakcinák között

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

Egy oltóponton dolgozó fiatal megdöbbentő kulisszatitkokat mesélt. Noha nem érdemes válogatni a vakcinák között, sokan ezt mégis szeretnék megtenni.

A 21 éves Hanna a Bajcsy-Zsilinszky Kórház oltópontján dolgozik önkéntesként. A fiatal lány úgy véli, hogy bár az elmúlt hetekben sokat nőtt a vakcinákba vetett bizalom, mégis úgy érzékeli, hogy még mindig sokan vannak azok, akik válogatni szeretnének, és ehhez bizony különböző trükköket is képesek bevetni.

„Összességében a többség nagyon örül, hogy végre felveheti az oltást, mégis sokan vannak azok, akik csak úgy betévednek az oltópontra és vakcinát követelnek, méghozzá nem is akármilyent, egyesek úgy válogatnak, mintha ez egy svédasztal lenne. Vannak, akik különböző indokokkal rukkolnak elő, hogy miért nem kaphatják meg az adott oltóanyagot, kitalálnak vagy épp letagadnak különböző krónikus betegségeket. Fontos, hogy a hozzájárulási nyilatkozatban szereplő kérdésekre mindenki őszintén válaszoljon. Az oltást követően pedig továbbra is be kell tartani a szabályokat, többen rögtön a szuri után már vennék is le a maszkot, és már a váróban elkezdenének bandázni” – mesélte a 21 éves önkéntes. Hanna szerint hatalmas lehetőség, hogy már másodéves egyetemistaként gyakorlati tudásra tehet szert. 

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen reakciókat tapasztaltak az oltópontokon az önkéntesek, akkor keresd a Metropol pénteki számát, vagy látogass el holnap is az oldalra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca