Aktuális

Elképesztő: ököllel ütötte a 11 éves kislányt egy férfi a parkban - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.10.26.

Nem először tört ki hatalmas perpatvar a lakóközösség parkjában. Folyamatosan gondok adódnak a gyerekek és a kutyasétáltatók között. Ezúttal már a rendőrségnek is intézkednie kellett.

Pillanatok alatt elszabadult a pokol a hétvégén egy New York-i parkban, ahol megjelent egy csapat gyerek és randalírozni kezdtek. 

A fiatalok elkezdtek törmelékeket és ördögpatront dobálni a park kutyafuttatójába. Ezt pedig nem tűrhették a kedvenceiket védelmező gazdik. Amikor a dühös kutyatulajdonosok kiabálni kezdtek a gyerekekkel, a park rendfenntartója közbelépett és igyekezett leállítani az eseményeket. 

A gyerekek csoportja nem hagyta abba az ebek ijesztgetését, miközben a gazdák káromkodva kiabáltak velük. Az egyikük volt a 29 éves Nathaniel DiRenzo is, aki egy 11 éves kislányt szemelt ki gyűlölete tárgyául. 

- Te egy szégyenfolt vagy, nem hiszem el, hogy ezért fizetnek neked – üvöltötte először a park felügyelőjének, majd a kisgyerekhez fordult. - Egy kövér kis ri***c vagy, akiből nem lesz semmi az életben – DiRenzo ezután megragadta a lány haját, arcon ütötte és fojtogatni kezdte. Ezt látva egy 15 éves srác a lányka védelmére kelt, de csak annyit sikerült elérnie, hogy őt támadja az agresszív férfi.

A 11 éves kis hölgyet a Mount Sinai Beth Israel kórházba szállították, ahol a jelentések szerint stabil az állapota, a fiút a helyszínen ellátták. A hatóságok másnap felkutatták a férfit és közölték vele, gyermekbántalmazás miatt vádat emeltek ellene. 

- Örömteli látni, hogy a rendőrség teszi a dolgát. Az, hogy valaki egy kislánnyal szemben ilyen szörnyűséget követ el megbocsáthatatlan… nem számít, mi történt – mondta Brandon Troy, aki abban a házban él, mint DiRenzo.

Egyes szemtanúk szerint az iskolás gyerekek folyamatos problémát jelentenek a parkban, de DiRenzo is, aki szerintük aggasztó viselkedést tanúsít más emberekkel és a saját kutyájával szemben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467713
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze