Aktuális

Saját kollégája nyomta fel a tanárnőt, aki rendszeresen vitte fel lakására a diákját - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.24.

A 33 éves Ohio-i tanárnő 12 éves tanítványát csábította el. Most a tárgyalásra vár.

Forrás: Pickaway megyei seriff iroda

Ohioban, egy középiskolában dolgozott a 33 éves Mandy Davis, akit jelenleg kiskorú molesztálásával vádolnak. A tanárnő többször is szexelt egy 12 éves fiúval a saját otthonában – írja a Crimeonline.

kollégája nyomta fel

A tanárnő ellen akkor indult nyomozás, amikor az iskola egyik alkalmazottjának szemet szúrt, hogy Davis és a kisfiú között furcsa kapcsolat jött létre és jelentette ezt az igazgatóságon. A rendőrség ezután felkereste a diák szüleit, majd átkutatták a nő otthonát, ahol több bizonyítékot is találtak arra, hogy április 26 és május 11 között többször is oda csábította áldozatát.

Ez egy függőben lévő nyomozás, amely a kerület egyik alkalmazottját érinti, így a gyakorlatunk szerint nem hozzuk nyilvánosságra a konkrét tényeket. Azt azonban megerősíthetjük, hogy Ms. Davist az oktatási bizottság elbocsátotta, hiszen ezeket az ügyeket nagyon komolyan vesszük. A legfontosabb a tanulóink biztonsága — nyilatkozta az iskola igazgatóságának egy tagja. 

Börtön vár rá

Davis jelenleg 250 ezer dollár ellenében szabadon védekezhet, azzal a feltétellel, hogy nyomkövetőt visel. Azonban minden bizonnyal börtön vár rá, hiszen az államban tanárként törvénytelen egy diákkal szexuális kapcsolatot létesíteni – függetlenül attól, hogy hány éves az illető.

A következő tárgyalás május 27-én lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült