Aktuális

Nyolc napig volt összezárva drogos szülei holttestével a kétéves, senki sem tudja, hogyan maradt életben

Bors

Létrehozva: 2019.05.13.

Forrás: Police

Csodával határos módon élve bukkantak arra a kétéves ukrán kislányra, aki legalább nyolc napig rekedt saját otthona fogságába.

A kis Alexandra szülei, Viktoriya Devyatkina és 34 éves apja – kinek nevét nem közölték – kemény heroinfüggők voltak. Május másodikán fecskendezhették magukba a halálos dózist, miközben közös gyermekük is otthon volt velük. A kétéves teljesen magára maradt a zárt lakásban, és hiába sírt, senki sem sietett a segítségére. A szomszédok ugyanis már megszokták, hogy folyamatosan zajt és gyermeksírást hallanak a zűrös család otthonából.

Egyedül a barátok kezdtek el aggódni értük, miután napok óta sehogyan sem sikerült kapcsolatba lépniük a szülőkkel. A rendőrségen azonban senki sem jelentette be eltűnésüket, csupán a Facebookon osztottak meg egy aggódó posztot róluk. 

Nyolc nappal azután, hogy élve látták a családot, elviselhetetlen bűz kezdett terjengeni a hétemeletes panellakásban, és a szomszédoknak egyre gyanúsabb lett a szokatlan csönd is. Mivel több mint egy hete senki sem látta a drogfüggő házaspárt és kislányukat, arra gyanakodtak, hogy valami borzasztó tragédia történhetett a falakon túl.

A lakók aggódva hívták ki a rendőrséget, akik betörték a lakás ajtaját. A két felnőtt holtan hevert a leírhatatlanul elhanyagolt lakásban, mely tele volt használt injekciós tűvel is. Arra azonban senki sem számított, hogy a kétéves kislányt élve találják odabent.

A kis Alexandrát azonnal kórházba szállították, de orvosai nagyon bizakodóak voltak állapotával kapcsolatban. A gyermek ugyan súlyosan kiszáradt, és alultáplált volt, de élete nem forgott veszélyben. A kislány szülei halálának körülményeit egyelőre nem sikerült tisztázni. Annyi bizonyos, hogy a drog okozta vesztüket, azt azonban nem tudni, hogy kettős öngyilkosság, gyilkosság vagy véletlen túladagolás vezetett a tragédiához.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!