Aktuális

Nótár Mary csatornát vált

Bors

Létrehozva: 2016.11.08.

Egymás után távoznak az ismert énekesek és zenészek a Sláger TV műsoraiból. Nyilván többen felfigyeltek már rá, hogy Zoltán Erika helyet kapott a TV2 Drágám, add az életed! című műsorában. Ami megbízható forrásaink szerint nem más, mint egy üzlet része: egyúttal átigazol a Sláger TV-ből a TV2 portfóliójába tartozó zenecsatornához.

Egyébiránt  a Zenebutiknál már feltűnt a trombitájával Lagzi Lajcsi is. Nos, most Fásy Ádám és csapata is a Zenebutikhoz szerződik, ami különösen nagy csapás lehet Radu Murar, a Sláger TV tulajdonosa számára. Ha megnézzük a csatorna heti programját, azt láthatjuk, hogy annak gerincét jóformán Fásy Ádám mulatós műsorai adják-adták heti nyolc órán át. Megkérdeztük Fásyt a váltás okáról, de nem nyilatkozott, titoktartási kötelezettségére hivatkozva. Annyi viszont bizonyos, hogy a Fásy Mulató és a Zeneexpressz hamarosan már a Zenebutikban lesz látható-hallható. Nótár Mary pedig már műsorvezetőként szerez új híveket ugyanitt.

– Több csatornától kaptam ajánlatot, de ha már új életet kezdek, akkor legyen vadonatúj adó. A Sláger TV-vel nekem nem volt szerződésem, most a TV2-vel dolgozom. Népszerű lett műsorom, a Kedvencek kedvencei, amit nem egyedül vezetek. A kollégák kedvesek, segítőkészek velem, amire nagy szükségem volt, mert az elején borzasztóan izgultam. A lámpalázat úgy próbálom leküzdeni, hogy mindig alaposan felkészülök a vendégemből.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól