Nem védheti meg Schmittet a 267 milliót érő őrség

A köztársasági elnök a magyar „őrhagyományokkal” indokolta, hogy miért volt szükség arra, hogy hivatalát, a budai Várban levő Sándor- palotát új katonai alakulat védje.
A köztársasági elnök a magyar „őrhagyományokkal” indokolta, hogy miért volt szükség arra, hogy hivatalát, a budai Várban levő Sándor- palotát új katonai alakulat védje.
Az őrbódék már megvoltak
Fizetés: kb. 150 000 Ft/ hó + 28 százalék közteher (42 ezer Ft), összesen: 192 ezer Ft. Része fizetésüknek a díszelgési pótlék: 38 650 Ft/hó.
Ruhapénz: évente egyszer a havi illetmény összege.
Étkezési hozzájárulás: 10 ezer Ft.
Õrbódé: 600 ezer Ft/darab. (A négy őrbódé eddig is megvolt, azaz nem új beszerzés, ezért a költségek között nem szerepel.)
A múlt hét végén állt fel a palotaőrség, a Sándor-palota új protokolláris látványossága. Egyfajta díszőrségről van szó, melynek semmilyen védelmi szerepe nincs. Azt továbbra is a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Köztársasági Õrezred (KÕ) látja el. (A TEK védi Schmittet és az elnöki hivatal munkatársait, a KÕ az épület védelmét felügyeli.) Schmitt az új csapat bemutatásánál azt mondta: a magyar királyi testőrség a védelmi erőn felül képviselte a magyar államiságot, a korszakokon és személyeken túlmutató, közösségi értékrendet teremt.

A honvédség új alakulatának azonban legfeljebb protokolláris feladat jut. Mi a teendője az óránként látványos őrségváltással felálló, 75 fős alakulatnak, amely a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik? A tárca szerint az alábbiak: legfontosabb feladatuk a köztársasági elnöki zászló felés levonása, a díszőrség ellátása a Sándor-palota főbejáratainál, a köztársasági elnök vendégeinek (államfők, nagykövetek) érkezésekor díszőrszolgálat ellátása, valamint havonta egyszer zenés őrségváltás végrehajtása.

A honvédelmi törvényben fellelhető, 2011-ben hozott miniszteri rendeletet lapozgatva kiderül: bár van fegyverük, használni nem használhatják, azaz Schmitt nem érezheti az eddiginél nagyobb biztonságban magát közöttük.

A költségekről a honvédelmi tárca hallgat, ezért a Bors megbecsülte, mennyibe kerülhet egy évben a palotaőrség működése.

*

Az egyenruhákat készítő veszprémi szabóság mestere, Tóth István elmondta: minden egyenruha egyedileg, méretre készült. – Ez rendkívül aprólékos munka, egy teljes egyenruha nagyjából 50 óra kell hozzá, és akkor még nem beszéltünk a díszítésekről, illetve az egyéb kiegészítőkről. Ráadásul a díszegyenruhák gyorsan elhasználódnak – mondta a szabómester, aki az árakról nem akart beszélni.

Az egyenruhák árának belövésében végül egy budapesti, hagyományőrző szabó segített a Borsnak. A fegyverek beszerzési költségeihez aukciós oldalak árait vettük alapul. Egy fő felszerelése eszerint 946 ezer 150 forintba kerülhet. Az őrség éves illetménye a hasonló alakulatok bérezésére alapozva évi 181 millió 800 ezer forint cafetériával együtt. Ehhez jön még a ruhapénz, amivel együtt 196 millió 200 ezer Ft éves bérköltség. A palotaőrség felállításának teljes éves költsége tehát: 267 millió 161 ezer 200 forint lehetett.
Ferentzi András, Kárai Csaba