Aktuális

Nem sértődött meg Orbán Viktor a fütty miatt az MTK stadionavatóján

M. R.

Létrehozva: 2016.10.14.

Nem sértődött meg Orbán Viktor miniszterelnök, amiért a szurkolók kifütyülték beszédét az MTK új futballstadionjának nyitó ünnepségén. A klub elnöke, Deutsch Tamás azonban hallgatásba burkolózott.

Forrás: MTI

Beszóltak Semmi olyasmi nem történt, ami szokatlan lenne egy focistadionban – írta a Bors kérdéseire a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Arról érdeklődtünk, hogy Orbán Viktor méltatlannak érezte-e, hogy a magyar állam által finanszírozott, új MTK-stadion avatásán a lelátókon ülő mintegy kétezer szurkoló egy része pfujolta, fütyülte és durva beszólásokkal illette a kormányfőt annak beszéde alatt. 

A pálya akusztikája, a beton­falak csak felerősítették a hangzavart. Pedig Orbán kitett magáért: magasztalta az MTK múltbéli eredményeit, és bár főleg a papírjába mélyedve olvasta fel beszédét, nem látszott zavartnak vagy ingerültnek. A szurkolók másik része ráadásul meg is tapsolta.

Orbán előtt Deutsch Tamás, az MTK elnöke és a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt, akit a szurkolók csöndben hallgattak, majd a beszéd végén hangos tapssal dicsértek. Ennek ellenére Deutsch a Borsnak nem kívánta kommentálni a csütörtöki eseményeket, amelyek nyilván neki is nagyon kínosak voltak.

A miniszterelnököt nem először fütyülték ki futballstadionban, annak ellenére, hogy súlyos tízmilliárdokat áldoz stadionépítésekre. Legutóbb 2014-ben, az új Fradi-stadion avató ünnepségén fütyülték ki a beszédét, bár az előtte beszélő FTC-elnök, a fideszes Kubatov Gábort sokkal többen és hangosabban szidták. Négy évvel ezelőtt pedig a bajnoki kupa átadásán zúgolódtak a szurkolók Debrecenben. A DVSC stadionjában legalább tízezer ember pfujolta Orbánt és Kósa Lajost, akkor még debreceni polgármestert. Ennek ellenére 2014-ben Debrecen is megkapta új stadionját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól