Aktuális

Nem lát és beszélni sem tud a 15 éves Bogi

Bors

Létrehozva: 2016.06.09.

<p>Szörnyű csapás ért egy 15 éves lányt tavaly májusban. Horváth Boginak megállt a szíve. Újraélesztették, de az oxigénhiány következtében megvakult és beszélni sem tud.</p>

Forrás: Facebook

Soha nem felejtik el Horváth Bogi szülei azt a pillanatot, amikor tavaly májusban megtudták, hogy mi történt egyetlen gyermekükkel. Bogi, a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium tanulójaként éppen iskolában volt, amikor rosszul lett és kiesett a padból. Először csak azt hitték, elájult, ám hamar kiderült, hogy sokkal komolyabb a baj. Újra kellett  éleszteni, agya az oxigénhiány miatt károsodott.

– Éppen angolórán volt, amikor értesítettek minket – mondta a Borsnak Bondor Szilvia, Bogi anyukája. – Bogi egy nagyon ritka genetikai betegségben is szenved. A Marfan-szindróma miatt sajnos szívbillentyű-problémái is voltak, így rendszeresen jártunk kontrollra, de erre nem számítottunk – tette hozzá az édesanya, aki munkáját feladva beköltözött gyermekéhez a kórházba, míg párja munkanélkülivé vált. Mivel a szülők tartalékai így egy év elteltével teljesen kifogytak, ezért az ismerősök úgy döntöttek, hogy egy jótékonysági esemény keretében  próbálnak segíteni.

– Most szombaton 10 és 16 óra között a Budai Nagy Antal Gimnázium udvarán egy jótékonysági napot szervezünk ismert sztárok közreműködésével, a bevétel pedig teljes mértékben Bogi családjához kerül – mondta a Borsnak Lukácsi Krisztina, a Budai Nagy Antal Gimnázium szülői választmányának elnöke. 

Eljön a Megasztárból ismert Gál Csaba Boogie, Kökény Bea Európa-bajnok kézilabdázó, lesz hip-hop táncbemutató, közös zumbázás, és persze a finom falatok sem hiányozhatnak.

– Támogatói jegyet 1–2–5 ezer forint értékben lehet majd venni, de ha valaki szeretne ennél nagyobb összeggel hozzájárulni Bogi rehabilitációjához, természetesen arra is van lehetőség. Ezen kívül további rendezvényeket is tervezünk, célunk, hogy legalább ötmillió forint a család rendelkezésére álljon – tette hozzá Lukácsi.

Az érdeklődők a Facebookon „Juniális Boglárkáért” néven mindent megtalálnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor