Aktuális

Négy fiatal halt meg a brutális balesetben, a szélvédőn repült ki a kamionból a tini

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Esélyük sem volt a túlélésre.

Szörnyű balesetben veszítette életét négy fiatal hétfőn este a Krassó-Szörény megyei Somfa község területén.

Egy teherautó sofőrje ismeretlen okból elveszítette uralmát járműve felett és átsodródott az ellentétes sávba, ahol frontálisan ütközött egy szemből szabályosan érkező kocsival, majd az autót a mögötte érkező kamion alá gyűrte – írja a maszol.ro az Observator News beszámolója alapján.

A személyautóban ülő három fiatalnak esélye sem volt a túlélésre, miután a két kamion közé szorult járművük. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsiból csak a tűzoltók tudták kiszabadítani a holttesteket.

A negyedik fiatal, egy mindössze 14 éves tini abban a kamionban ült, amelyik a balesetet okozta. Az ütközés miatt ő is és sofőr édesapja is a szélvédőn keresztül repültek ki a kabinból. A mentők a gyermeket a teherautó alá szorulva, holtan találták meg, míg apját tíz méterrel arrébb, öntudatlan állapotban. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A második kamion sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot