Aktuális

Napokon belül megszűnhet a Facebook

Bors

Létrehozva: 2021.10.25.

Meg vannak számlálva a napjai.

A Facebook azt tervezi, a jövő héten megváltoztatja a nevét, hogy tükrözze a metaverzum építésének fókuszát – állítja egy forrás, aki közvetlen ismeretekkel rendelkezik az ügyben.

A Verge nevű oldalnak nyilatkozó forrás szerint a közelgő névváltoztatást Mark Zuckerberg vezérigazgató a cég október 28-i Connect konferenciáján tervezte bejelenteni.

Az új márka valószínűleg a kék Facebook-alkalmazást a sok termék egyike közé sorolná, egy olyan anyavállalat alá, amely felügyeli az olyan csoportokat, mint az Instagram, a WhatsApp, az Oculus.

A Facebook szóvivője nem kívánta kommentálni a hírt.

Az ötlet azért is születhetett meg, mert nemrég válságba került a cég, miután a közösségi oldal korábbi alkalmazottja, Frances Haugen terhelő dolgokat mondott a szenátusi meghallgatásán. Többek között azt is közölte, hogy a Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját.

A társaság azt is bejelentette, hogy átmenetileg szünetelteti az Instagram gyermekváltozatának fejlesztését, a döntés közvetlenül azután történt, hogy a The Wall Street Journal oknyomozó riportsorozatot közölt a Facebook belső dokumentumai alapján a cég visszás működéséről.

A vállalat saját kutatása részletesen kifejti, hogy szabályai hogyan kedveznek az eliteknek, platformjai negatív hatással vannak a tinédzserek mentális egészségére, hogy az algoritmus dühössé tette a felhasználókat, illetve a drogkartellek és az embercsempészek nyíltan használják a Facebookot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség