Aktuális

Napi cuki: telefonszerelőnek álltak a jászapáti rendőrök

Bors

Létrehozva: 2020.11.16.

Forrás: police.hu

Telefonon kértek segítséget 2020. november 14-én, az esti órákban a  jászapáti rendőröktől azok a budapesti hozzátartozók, akik már egy ideje nem érték el a nagymamát – számolt be a police.hu. A nagy távolság miatt telefonon tartották egymással a kapcsolatot,

azonban egy ideje kikapcsoltat jelzett a készülék, és nem tudták, hogy mi történhetett az idős szülővel.

A szükséges egyeztetéseket követően a Jászapáti Rendőrörs két beosztottja azonnal elindult, majd megjelent a megadott címen, ahova nem volt egyszerű a bejutás, mivel a csengő sem működött. Az egyenruhások az ablakon kinéző hölgynek igazolták magukat és megnyugtatták, hogy segíteni jöttek. Amikor beengedte őket, az idős asszony meglepettségében csak annyit tudott mondani:

Maguk tényleg azért jöttek, hogy megnézzék, jól vagyok -e?

A hölgy kérdésükre elmondta, hogy a telefont elejtette, ami ennek következtében szétesett, és nem tudta hogyan kell összerakni. A rendőrök pillanatok alatt üzembe helyezték a készüléket, és segítettek annak bekapcsolásában.

Az első hívás a segítséget kérő családnak szólt, akik a még ott lévő rendőröknek köszönetet mondtak a gyors és segítőkész intézkedésért.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült a szörnyű titok, Szabó Tímea feltüzelt csapata könyörtelenül lesújtott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei