Aktuális

Nagyon mellényúlhat a szaloncukorral, ha nem figyel oda

Zs.V. 

Létrehozva: 2018.12.13.

Az apró betűs részt kell keresni a szaloncukor esetében, hogy kiderüljön, csak aromával és ízfokozóval ízesített vagy valóban tartalmaz-e például gyümölcsöt.

Forrás: Zsolnai Péter

Imádjuk a zseléset  

A már jól megszokott ízek mellett már igazi különlegességeket is megtalálunk a boltok polcain és a piacokon. A robbanócukros és latte ízesítésű édességek mellett ott vannak már az édes-ke­serű, a vodka-málnás és a cigánymeggypálinkás változatok is. Ezektől függetlenül még mindig a zselés és a marcipános a nyerő a magyaroknál, a gesztenyés és az alkoholos pedig a legkevésbé kedvelt íz.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint a hazai fo­gyasztók 86 százaléka tervez szaloncukrot vásárolni. Sánta Sándor elmondta: a tapasztalatok szerint inkább a nők vásárolják, az eladóhelyek között pedig több száz forintos eltérés lehet. 

Kétezerért vesszük 

Az alapízesítéseket a piacokon és a hipermarketekben is 1000-1700 forintos kilónkénti árakon adják.
– A vásárlók többsége kétezer forint körüli összeget szán az édességre, de harmaduk akár négyezer forintig is elmegy. Szaloncukorból nem szokás „bespájzolni” a háztartásokban. A vevők elsőként az ízesítésről döntenek, majd a második legfontosabb szempont az ár.

Mivel fontos a pénztárcánk, ezért a vásárlók fele karácsony után is körülnéz, és hazavisz a már akciós szaloncukorból is – magyarázta Sánta Sándor. Az előző évekhez képest most drágábban juthatunk hozzá a finomságokhoz. A két évvel ezelőttihez képest körülbelül 200 forinttal nőtt a kilónkénti ár, míg a négy évvel korábbihoz képest 300-400 forinttal ment feljebb.

Eper ízű vagy epres? 

Legtöbben a kilós fajtát választják az olcsósága miatt. Ennél viszont figyelni kell, hogy ép legyen a csomagolás. Véletlenül se kerüljön a kosárba már bontott vagy sérült, mert rengeteg fertőzés, kosz is kerülhet vele a szervezetünkbe. Szakértők szerint előfordul, hogy még a közép árkategóriás termékek sem tartalmaznak olyan ízt, ami rá van írva.

Ami sokatmondó: a feliratoknál kerülje el az „ízű” szót. Tehát például az eper ízű helyett keressük az epres feliratú szaloncukrot, ebben ugyanis nincs annyi mesterséges anyag. Fontos az is, hogy valódi anyagokat tartalmazzon, például kókuszt, mogyorót, joghurtot, ezekkel nem nyúlhatunk mellé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól