Aktuális

Ez már a Benny Hill-show? Zavart férfi mászott be a zsarukhoz, majd egy rendőrrel a nyomában szaladt el - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.08.02.

A kamera mindent rögzített!

Forrás: police.hu

A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa vette észre a szolgálati járművek között zavartan tébláboló férfit, aki a rendőr láttán újra átmászott a kerítésen – de nem jutott messzire – írta honlapján a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság udvarára mászott be egy megtépázott öltözetű férfi 2021. július 28-án 16 óra 30 perc körül. A zavartnak tűnő alakot a készenléti alosztály bűnügyi technikusa vette észre először. Az egyenruhást meglátva az ismeretlen kimászott a kerítésen – nyomában a rendőrrel. A férfi többszöri felszólításra sem állt meg, de a rendőr zászlós, és a közben szintén odaérő nyomozó néhány méteren belül feltartóztatta. A férfiról kiderült, hogy külföldi, magyarul nem tud, és iratok sem voltak nála.

Az erzsébetvárosi rendőrök adatgyűjtése során hamarosan a következő történet rajzolódott ki. A Magyarországon jogszerűen tartózkodó 25 éves afgán állampolgár a Keleti Pályaudvar közelében egy kocsmában verekedésbe keveredett, táskáját és iratait hátrahagyva onnan menekült be a kapitányság udvarára. Holmija között a rendőrök néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak, ami magyarázatot adhat a férfi zavartságára. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított eljárást, a lefoglalt anyagot szakértői vizsgálat alá vetik. A kocsmában történt verekedés ügyében garázdaság miatt külön eljárást indítottak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze