Aktuális

Hasfájással ment orvoshoz Laura, csak lázcsillapítót kapott: egy hét múlva kómába esett

Bors

Létrehozva: 2021.09.21.

<p>Egy műtét után kapott súlyos fertőzést.</p>

Forrás: Northfoto

Mindig is anyai örömökre vágyott, de sokáig nem adatott meg a saját baba Laura Battrumnak. A nőnek gyomorszűkítő műtétet javasolt az orvosa 2017-ben, hogy fogyni tudjon, ez is záloga volt ugyanis a teherbeesésnek. Ám a műtét után nem sokkal Laura furcsán érezte magát, lázas volt, ment a hasa, nehezen vette a levegőt, nehezen tudott még járni is, ezért felkereste a háziorvosát. A doktor azt mondta, semmi különösebb baja, szedjen paracetamolt, vagyis egyszerű lázcsillapítókat.

Téves diagnózis

A doktornál történt látogatás után azonban valamivel több, mint egy héttel Laura olyan rosszul lett, hogy vőlegénye, Steve Curson a 911-et tárcsázta, hogy azonnal küldjenek mentőt. A nő eddigre olyan rossz állapotban volt, hogy a kórházba érve négy hétre mesterséges kómába tették az orvosok és négy hónapot töltött összesen kórházban.Kiderült, a gyomorszűkítő műtét után perforáltak a belei, súlyos vérmérgezést kapott.

– Úgy hittem, csak a műtét miatt vannak fájdalmaim és ez teljesen normális. Ám olyan rosszra fordult az állapotom, hogy már magamról sem tudtam. Ekkor hívott a vőlegényem mentőt. Ez után semmire sem emlékszem, csak már arra, hogy ébresztenek fel a kómából. De állítólag, amikor bekerültem végre a kórházba, az orvos azt mondta Steve-nek, három nap múlva meghaltam volna, ha nem kapok segítséget – mesélte Laura a Daily Recordnak.

Kicsi az esély rá, hogy babája legyen

Laurát újra meg kellett műteni, jelenleg pedig sztómazsákkal él, vagyis székletét az oldalán, egy zsákba üríti, a zsákot pedig naponta legalább 12-szer cseréli ki. Az esélye arra, hogy valaha anyuka legyen, igen kicsi, természetesen úton nem is igen eshet teherbe, és arra sem sok esélyt látnak az orvosok, hogy mesterséges megtermékenyítés útján megtapadjon egy pici élet a méhében.

Laura az eset után beperelte a háziorvost, akinek a gondatlansága miatt majdnem az életét vesztette és az életminősége is jelentősen romlott. A doktor tagadta a felelősségét, de mostanra sikerült egy jelentősebb összegben megállapodniuk Laurával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592512
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól