Aktuális

Munkahelyén esett össze a fiatal táncoslány: szörnyű diagnózist kapott orvosaitól

Bors

Létrehozva: 2021.06.23.

Egy pillanat alatt lett oda minden álma.

A skót Natalie Rushton kétéves kora óta táncolt, és minden álma volt, hogy felnőttként bejárja a világ színpadait. Ám az élet közbeszólt és a tehetséges lány karrierje soha sem tud már kiteljesedni, hiszen egy gyógyíthatatlan, degeneratív idegrendszeri betegség, az úgynevezett MND támadta meg. A Daily Record szerint pillanatok alatt borult fel Rushton élete, hiszen

egyik nap összesett munkahelyén, majd nem sokkal a 21. születésnapja előtt közölték vele, hogy élete hátralévő részében kerekesszékhez lesz kötve.

A Daily Record szerint a lány heteken keresztül nem hogy beszélni nem volt képes arról, ami vele történt, de öngyilkos gondolatok gyötörték és azon gondolkodott, hogy véget vett életének. Ám végül úgy döntött, elfogadja sorsát és kiáll sorstársaiért, példát mutatva mindenki számára, hogy egy ilyen diagnózis egyáltalán nem jelent halálos ítéletet.

Rushton ájulását egyébkébt egy mellkasi fertőzés okozta, és 13 napot töltött a kórházban, mielőtt egy idegsebész vette kezelésbe. Ezután közel egy éven keresztül próbáltak a végére járni, mi okozza lábának zsibbadását és gyengeségét, míg végül a glasgow-i kórházban megállapították, hogy MND-je van.

Azt hittem, hogy ilyen betegségek csak az időseket érintik és én fiatal vagyok. Természetesen nagyon megijedtem, a szüleim pedig teljesen összetörtek

– meséli a skót lapnak a lány, aki heteken keresztül az önsajnálatba temetkezett és úgy érezte, mindennek vége, amiben eddig létezett. Két-három hét kellett, mire felfogta, mi is történt vele, és utána napokon keresztül megállás nélkül sírt. Végül úgy döntött, hogy ő lesz a zászlóvivője a hasonló betegségben szenvedő honfitársainak és adománygyűjtő kampányt indít a skót MND alapítvány részére.

Emellett még nem adta fel a reményt, hogy esetleg könnyebb legyen az élete és talán huzamosabb időre is fel tudjon majd állni a kerekesszékéből, hiszen hamarosan részt vesz az Edinburgh Egyetem egyik gyógyszerkísérletében. És nagyon jól tudja azt is, hogy ő még a szerencsésebbek között van, hiszen sok MND-ben szenvedő a diagnózis után másfél-két év után életét veszti, ő viszont még nagyon is él és lélegzik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek